Ugrás a tartalomra

6 helyi televízió támogatásáról döntött a Médiatanács

NMHH Médiatanács logo44 millió forintnyi támogatás odaítéléséről döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, a pénzből helyi tévék készülhetnek fel a digitális átállásra.

Hat helyi televízió digitális átállásához járul hozzá a testület, összesen 44 millió forinttal - mondta Kollarik Tamás, a tanács tagja, majd hozzátette: idén 312 millió forintot fordít erre a célra a testület.

A médiatanács tagja hangsúlyozta: az NMHH célja, hogy a digitális átállás zökkenőmentes legyen, ezért a lakosság mellett a helyi televíziókat is támogatja.

A támogatásból a helyi kereskedelmi és közösségi televíziók berendezéseket és csatlakozó kiegészítő eszközöket vásárolhatnak; az egyszeri hozzájárulás révén jobb minőségben sugározhatják adásaikat.

Egy beruházásra legfeljebb nyolcmillió forintnyi támogatást lehet igényelni, és az pályázhat, aki napi műsoridejének legalább 20 százalékában közszolgálati tartalmat sugároz vagy korábban részt vett a televíziós közéleti magazin-, illetve hír- és kulturális magazinműsorok gyártását finanszírozó pályázaton - közölte Kollarik Tamás.

A pályázati eljárás 4. fordulójában (DIGI2013), a 2013. augusztus 1-éig terjedő beadási határidőben 11 pályázat érkezett be, az igényelt támogatás összesen 80.298.135 Ft volt, ebből 6 került elfogadásra 44.086.635 forint értékben (Kölcsey Televízió (Nyíregyháza) - 8.000.000 Ft, Zemplén Tv - 8.000.000 Ft, Városi Televízió Hajdúböszörmény - 5.651.040 Ft, Kölcsey Televízió (Mátészalka) - 8.000.000 Ft, Hajdúszoboszlói Városi Televízió - 8.000.000 Ft, Makói Városi Televízió - 6.435.595 Ft).

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott