Ugrás a tartalomra

A közmédia elkötelezett a gyermekek mellett

MTVA logoA közmédia elkötelezett a gyermekek mellett - hangsúlyozta Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója a gyermek- és ifjúsági műsorok készítőinek nemzetközi tanácskozásán, pénteken Budapesten.

Vaszily Miklós az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) háromnapos programját lezáró plenáris ülést megnyitó beszédében a szakmai tanácskozást jó lehetőségnek nevezte a tapasztalatcserére, arra, hogy a résztvevők tanuljanak egymástól és esetleg közös projektek is induljanak.

Mindenki jól ismeri az összes kihívást, amivel a közmédia szembenéz Európában és Magyarországon - mondta, kifejtve: a médiafogyasztási szokások nagyon gyorsan változnak, és a hagyományos közmédiának is fel kell nőnie a feladathoz, ha nem akarja elveszíteni közönségét.

Szólt arról, hogy a felnőtt korosztálytól eltérő szokások jellemzik a gyerekeket, többet használják például az internetet vagy a közösségi oldalakat, és egyre nehezebb őket leültetni a televízió elé. Meg kell találni azokat a nyilvános csatornákat, amelyeken keresztül a fiatalok elérhetők - jelentette ki, hiszen "ők a jövő, és szükségünk van arra, hogy később is legyen közönségünk".

Vaszily Miklós a közmédia gyermekek melletti elkötelezettségére példaként hozta, hogy a gyerekek meglátogathatják az intézmény központját, van tematikus gyerekcsatorna és a fiatalabb generációkra fokuszáló rádióadó. Értékelése szerint ugyanakkor még többet kell tenni azért, hogy a közmédia vonzóbbá váljon a gyermekek számára.

A háromnapos rendezvényre több mint 60 résztvevő érkezett Budapestre 18 országból. A résztvevők szerdán a gyermek- és ifjúsági hírműsorokról osztották meg egymással tapasztalataikat, csütörtökön egymás dokumentum- és fikciós filmjeit nézték meg és értékelték.

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott