Ugrás a tartalomra
M4 Sport logo

A közmédia közvetíti a magyar kézilabda-válogatottak olimpiai selejtezőit

Hosszas tárgyalássorozat után az MTVA szerezte meg a férfi és a női kézilabda-válogatott olimpiai selejtező tornájának közvetítési jogait. Az M4 Sport, az m4sport.hu, valamint a Kossuth Rádió által is élőben közvetített mérkőzéseket az erdélyi és felvidéki nézők is láthatják. A férfiak március 14-én kezdenek Tunézia ellen Tatabányán; Norvégia és Portugália még a csoport tagjai. A nők áprilisban, Debrecenben küzdenek majd a kvótákért Kamerunnal, Svédországgal és Japánnal. Mindkét négyesből az első két helyezett jut ki Párizsba.

 

A magyar olimpiai csapat hivatalos közvetítőjeként az M4 Sport célja, hogy nyomon kövesse és bemutassa valamennyi sportolónk a párizsi játékokig vezető útját – jelentette ki a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója. Papp Dániel úgy fogalmazott, most még csak tippelni lehet, hogy végül hány honfitársunkért szoríthatunk a nyáron, ám a létszámukat nagyban befolyásolja, hogy a két kézilabda válogatott ott lesz-e a francia fővárosban vagy sem. A közmédia vezetője kiemelte: a jogtulajdonossal kötött megállapodás értelmében Erdélyben és a Felvidéken a kábeles előfizetők is láthatják a mérkőzéseket.

 

Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke külön örömnek nevezte, hogy ezúttal nemcsak az anyaországiak, hanem a külhoni magyarok is láthatják majd a kvalifikációs tornák meccseit. A sportvezető hozzátette, óriási álmuk válna valóra, ha mindkét csapat, a női és a férfi válogatott is ott lehetne Párizsban. Mint fogalmazott, ehhez mindenki buzdítására szükségük van: a helyszíneken és a képernyők előtt is. Ilyés Ferenc hangsúlyozta, hogy a közmédia a Magyar Kézilabda Szövetség egyik fő partnere, a nemzeti bajnokság mellett a válogatottak otthona is, hiszen a hazai és idegenbeli mérkőzések mellett a világversenyeket is az M4 Sport közvetíti, köztük a tatabányai és debreceni olimpiai selejtezők mérkőzéseit.

 

AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐK MENETRENDJE

  • Március 14., csütörtök

18.30: Norvégia–Portugália (Duna World, m4sport.hu)
21.00: Magyarország–Tunézia (M4 Sport, m4sport.hu, Kossuth Rádió)

  • Március 16., szombat

17.00: Portugália–Tunézia (M4 Sport 17:30-tól, m4sport.hu)
19.30: Norvégia–Magyarország (M4 Sport, m4sport.hu, Kossuth Rádió)

  • Március 17., vasárnap

18.30: Tunézia–Norvégia (M4 Sport, m4sport.hu)
21.00: Magyarország–Portugália (M4 Sport, m4sport.hu, Kossuth Rádió)

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott