Ugrás a tartalomra

Az MTVA közleménye az állami hitelátvállalás kapcsán

MTVA logoAz elmúlt napokban több médium is foglakozott azzal a hírrel, amely szerint az állam 47, 2 milliárd forint hitelt vesz át a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól.

A hitel egyrészt a 2011-es közmédia integráció előtt felhalmozott adósságok, az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI gazdálkodásából fakad, amelyet az MTVA örökölt. Az MTVA által átvállalt és megfizetett kötelezettségek összege 23 milliárd forint volt, aminek részbeni finanszírozását oldotta meg egy 20 milliárdos hitellel. Másrészt az MTV Zrt. és a Milleniumi Média kft. között 2007-ben létrejött, a Kunigunda utcai székház bérletére kötött előnytelen szerződésből történő 2012-es kivásárlásából fakadó ingatlan finanszírozási hitel, amelynek teljes összege 36, 6 milliárd forint.

Ezeknek a hiteleknek a kiváltása azt eredményezi, hogy az MTVA nagyságrendileg évi 9 milliárd forinttal fordíthat többet tartalom előállítására. Az adósság visszafizetését az MTVA csak a tartalom előállítás terhére tudná megoldani, amely ellentétes lenne a közmédia stratégiai céljaival.

Amint az a fentiekből is kiderül, az adósság nem működésből halmozódott fel, hanem részben örökölt volt, részben pedig a hitel hosszú távon megtakarítását célozta meg. Az MTVA hosszú távú működési hiteleket nem vett igénybe, azaz nem adósította el a vállalatot, így semmilyen módon nem kell azzal számolni, hogy akár 2018-ig az MTVA újabb adósságokat halmozna fel.

A mostani döntéssel tehát az MTVA megszabadul olyan terhektől, amelyek eddig sok esetben gátolták műsortartalmak előállítását, illetve azt a hamis látszatot keltették, mintha az MTVA a költségvetési támogatás összegét csakis tartalom előállítására fordíthatná. Holott a valóság az volt, hogy az MTVA örökölt terhei jelentős részben lekötötték a rendelkezésre álló forrásait, Az MTVA költségvetése tartalmazta a korábbi négy műsorszolgáltató (MTV Zrt., MTI, Zrt., Duna TV Zrt., Magyar Rádió Zrt.) jelenleg pedig a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt, a Közszolgálati Közalapítvány, a Médiatanács, és hivatali szerve, valamint a Médiatanács által fenntartott Média Mecenatúra Program költségeit is.

Mindezek mellett biztosítja a NAVA törvény által számára előírt kötelezettségeket, és az ennek megvalósítását végző Digitalizációs Kft. fenntartását, a Magyar Rádió zenekar, énekkar és Gyermekkórus fenntartását, amelyek a közmédia integrációt megelőzően mind önálló forrásokból gazdálkodtak. A médiatörvény 2014 decemberi módosítását követően, s különösen az új menedzsment olyan racionalizációs programot indított el, amely lehetővé teszi az MTVA számára az ésszerű, hatékony, takarékos és átlátható gazdálkodást úgy, hogy a médiatartalom-szolgáltatását a közmédia bővíthesse.

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott