Ugrás a tartalomra

DIGI közlemény a Discovery Channel kikerüléséről

DIGI logoA Discovery Channel 2012. november 20-án kikerült a DIGI csatornakínálatából, amelynek helyén a HISTORY csatorna lesz látható.

A DIGI minden tőle telhetőt megtett, hogy a Discovery csatornái továbbra is a műsorkínálatának részét képezzék, ez azonban jelen körülmények között, a Discovery által támasztott feltételekre tekintettel, kizárólag a TV előfizetési díjak emelésével lett volna lehetséges.

Társaságunk számára kiemelten fontos az árstabilitás. A DIGI az idei évben is az árak szinten tartását tartotta szem előtt, ez a piaci magatartás pedig kivételes a hazai telekommunikációs szektorban.

A közelmúltban azonban elindítottuk két minőségi tartalmakkal bíró tematikus csatornánkat, DIGI World és DIGI Life néven, amelyeken a műsorok reklám és megszakítások nélkül élvezhetőek. A csatornakínálatunkba bekerült továbbá a Viasat Nature/History HD is, valamint rövidesen indul az állatvilág kedvelői által várva várt DIGI Animal World is.

A DIGI portfóliója 2012 novemberében tehát az alábbi 6 csatornával bővült:

  •     DIGI Film
  •     DIGI Life (akár HD minőségben)
  •     DIGI World (akár HD minőségben)
  •     HISTORY
  •     Super TV2 (akár HD minőségben)
  •     Viasat Nature/History HD


Bízunk benne, hogy a bővülő, változatos programkínálatunkkal hosszú távra elnyerjük előfizetőink elégedettségét.

DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott