Ugrás a tartalomra

Nyáron főleg sportot néztek az emberek

TV setJúnius és augusztus között naponta átlagosan 4 óra 23 három percet töltöttek a televízió előtt az emberek, a legnépszerűbb műsorok pedig a sportközvetítések voltak - derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból, amelyet a cég csütörtökön juttatott el az MTI-hez.

A teljes népességre vetített napi átlagos tévézési idő megegyezik a tavaly nyári adatokkal, az egyes korcsoportokban azonban eltérés tapasztalható: a gyermekek négy, a 18-49 éves korosztály pedig hat perccel kevesebb időt töltött naponta a televízió előtt, míg az 50 év felettiek nyolc perccel többet.

Évek óta tartó trend a középkorúak és idősebbek tévézési idejének növekedése, míg 1997-ben, a nyári napokban átlagosan mintegy 3 óra 50 percet töltöttek ezzel, idén már csaknem 6 órát.

Jelentősen növekedett tavalyhoz képest a közszolgálati csatornák közönségaránya, köszönhetően például a foci-Eb vagy az olimpia közvetítésének: a mutató idén 16,6 százalékos volt a tavalyi 11,8 százalék után. A növekedés az országos kereskedelmi csatornák rovására történt - ez 37-ről bő 30 százalékra esett vissza -, a kábelcsatornák viszont szintén növelni tudták közönségarányukat.

A legtöbben, 4,5-5 millióan este fél nyolc és fél tíz között ültek le a tévé elé.

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott