Ugrás a tartalomra

Öttusával erősíti olimpiai sportkínálatát az Eurosport

Eurosport logoAz Eurosport, az olimpiai játékok európai otthona együttműködést kötött a Nemzetközi Öttusa Szövetséggel, aminek keretében a csatorna 2017-ben közvetíti a sportág legjelentősebb versenyeit a különböző képernyőin.

Az egy évre szóló páneurópai megegyezés tartalmazni fogja a legfontosabb eseményeket, olyanokat, mint a júniusban Litániában megrendezendő 2017-es Világkupadöntő és az augusztusi Világbajnokság Egyiptomban. A partnerségnek köszönhetően az Eurosport nézői a sportág olyan kiemelkedő alakjait láthatják rendszeresen a képernyőkön, mint az orosz Alexander Lesun, vagy a jelenlegi olimpiai bajnok ausztrál Chloe Esposito illletve a legjobb magyar öttusázók, Földházi Zsófia, Kovács Sarolta, Marosi Ádám, Kasza Róbert vagy Demeter Bence.

A Nemzetközi Öttusa Szövetséggel kötött megállapodás egyben azt is eredményezi, hogy a 2020-as tokiói olimpiai játékokon szereplő sportágak több mint felét fogja közvetíteni az Eurosport az elkövetkező 12 hónapban. Ezzel a csatorna lehetőséget biztosít a nézők számára, hogy kedvenc sportolóik pályafutását egész évben követhessék az olimpiai játékokra való hosszú távú készülődés jegyében. A közvetítési jogok mellett a megállapodás kitér arra is, hogy a felek szorosan együttműködnek a sportág népszerűsítése érdekében.

Az Eurosport vezérigazgatója, Peter Hutton azt mondta: “Az öttusa a nyári ötkarikás játékok egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező sportága, ugyanakkor gyakran az egyik legnehezebb sportágnak is tekintik. Örülünk annak, hogy a nézőink elé tudjuk tárni a sportág legjelentősebb idei eseményeit. Az Eurosport kínálatának immáron több mint a felét az olimpiai sportágak teszik ki, ezzel a megállapodással pedig tovább erősödött a portfóliónk ezen a téren, ahogyan egyre haladunk Tokió felé.”

“Az öttusa tavaly nyáron, a riói olimpián számos emlékezetes pillanatot nyújtott mind a férfi, mind a női versenyszámokban. Ennek a sportnak gazdag olimpiai múltja van, az olimpiai játékok európai otthonaként azt reméljük, hogy ezek a rendkívüli sportolók és történeteik a mi adásainkon keresztül jutnak el a közönséghez 2017-ben.”

Dr. Klaus Schormann, a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) elnöke így nyilatkozott: “Az UIPM fejlesztő programjai lehetővé tették, hogy előremozdítsuk a sportágat az egész világon és a 2016-os riói olimpiai játékokon ennek az eredményét láthattuk, amikor a győztesek három különböző országból érkeztek.”

“A hagyományos öttusa hátországa az európai kontinens, a mai nap pedig sok szurkolónk számára igazi örömünnep, hiszen ezentúl az Eurosport közvetítésein keresztül nézni tudják a sportág legfontosabb eseményeit. Ez egy újabb fontos lépés ennek az olimpiai sportnak, amely az utóbbi években nagy előrelépést tett a médiaközvetítés és a marketing terén.”

Shiny Fang, a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) főtitkára azt mondta: “Az Eurosport pontosan az a társ, akit kerestünk és izgatottak vagyunk, hogy a programkínálatának a részesei lehetünk. Reméljük, hogy nő az UIPM és a hat multidiszciplináris sport ismertsége, különös tekintettel az öttusára, mely az olimpiai mozgalom egyik sarokköve.”

A 2017-es UIPM Világkupa sorozat február 24-26-án veszi kezdetét Los Angelesben, a csúcspontja pedig a vilniusi Világkupa döntő lesz, június 23-26-ig, amely a megállapodás értelmében az első Eurosport által közvetített esemény is lesz.

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott