Ugrás a tartalomra

Startol az M3

M3 logoHalló fiúk, halló lányok!, Színészek a porondon, Kölyökidő, Barátom, Bonca, Ki mit tud?, Leg…leg…leg. Már az első műsorhéten valódi sztárparádéval várja nézőit a december 20-án induló M3 retró csatorna.

A televíziónézők olyan legendákkal találkozhatnak a képernyőn, mint Voith Ági, Bujtor István, Antal Imre, Rózsa György vagy Bodrogi Gyula. Karácsony napján többek között a Családi kör, a Cimbora, A csodakarikás című mesejáték, valamint Az aranyember című film várja a nézőket, szilveszterkor pedig több szórakoztató műsor mellett Hofi Géza Hofélia című műsorával búcsúztatjuk az óévet. A retró csatornán a műsorzárást követően a hét minden napján Időmetszetek címmel tovább folytatódik az időutazás, éjféltől ugyanis archív fotóválogatást láthatnak a nézők.

Az archív tartalmakra épülő, közszolgálati csatorna fő profilja a közmédia archívumában fellelhető régi felvételek sugárzása. A közmédia december 20-án induló új, tematikus csatornája, az M3 már egyre több kábeltelevízió-szolgáltatónál érhető el az alapcsomagban. Az új adón a 60-as, 70-es, 80-as és 90-es évek emblematikus műsorait, filmjeit nézhetjük újra, mint például a Játék határok nélkül című vetélkedőt Gundel Takács Gáborral, de a vasárnap délelőttök sem múlhatnak el Juhász Előd klasszikus Zenebutikjai nélkül.

Folyamatosan bővül a szerződött műsorszolgáltatók köre, az indulás előtti napon már hatvanhatot számlálhatunk meg (katt a táblázatra a nagyobb méretért):

M3 - Műsorszolgáltatók listája 2

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott