Ugrás a tartalomra

Szélesvásznú tesztek a Duna Autonómián

Duna Autonómia logoÉles 16:9-es sugárzási tesztek indultak Január 18-án Duna Autonómia csatornán. Az átállás folyamatosan zajlik, a stúdiótechnika és az elosztóhálózatok felkészültségétől függően.

Már tavaly nyár óta vizsgálják a lehetőségeket, és rövidebb kísérletek voltak korábban is, tájékoztatta a Hírlevelet Bognár Mihály műszaki igazgató. A teljes átállás (aminek végső határideje még nincs kitűzve) azt jelenti majd, hogy a szélesvásznú formátumban rendelkezésre álló műsorokat nem a korábbi 4:3-as arányú, letterbox üzemmódban sugározzák, hanem 16:9-es, teljes képernyős változatban, formátumvezérléssel. Az egyébként tekintélyes mennyiségű 4:3-as archívumból adott műsorok továbbra is az eredeti formátumukban kerülnek a képernyőre. Első körben a saját gyártású, széles formátumú műsorokat sugározzák ilyen módon, majd fokozatosan minden további, széles formátumban rendelkezésre álló anyagot.

A Duna Televízió műholdas főadója is várhatóan még idén tavasszal átáll, amikorra ehhez minden műszaki feltétel adott lesz. A földi digitális adás nagyfelbontású, így eleve szélesvásznú is.

A UPC a kábeles és műholdas platformjain már most teljesen szélesvásznú formátumban továbbítja a Duna TV adását, és ez a jel bármely más elosztóhálózat rendelkezésére áll, amelyik optikai csatlakozással kívánja azt elvinni saját fejállomásához.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott