Ugrás a tartalomra
DIGI Sport logo

A DIGI Sporton is lesz Premier League

Az előző szezon második feléhez hasonlóan a 2019/2020-as idényben is láthatják a nézők a Premier League küzdelmeit a DIGI Sport három csatornáján.

 

Ahogyanazt már megszokhatták, minden forduló előtt a Háromoroszlán elnevezésű műsor vezeti fel a soron következő játéknapok összecsapásait. A magazinműsor magas színvonalára és jó hangulatára továbbra is garancia a két szakértő, Bánki József és Sallói István, valamint a csatorna egyik legkedveltebb műsorvezetője, Monoki Lehel. Az első adást augusztus 9-én 19:30-tól tekinthetik meg.

 

Az első hétvégén három meccset mutatnak meg élőben, kettő pedig felvételről. Pénteken a szezonrajtot is a DIGI Sporton tekinthetik meg, méghozzá közvetlenül a Háromoroszlán után, 20:30-tól az egyesen. Ugyanis ekkor rendezik a Bajnokok Ligája-címvédő Liverpool és a másodosztály bajnoka, a Norwich közti összecsapást. Szombaton élőben láthatják a Crystal Palace - Everton ütközetet, felvételről pedig a Burnley - Southampton és a Watford - Brighton mérkőzéseket. Vasárnap pedig a Newcastle - Arsenal csata lesz.

 

Érdemes lesz tehát ezen a hétvégén is a DIGI Sport csatornákkal tartani, ahogyan az összesen, hiszen a PL következő kiírása is rengeteg izgalmat tartogat. És természetesen ebben a szezonban is látható lesz minden egyes forduló után a már megszokott összefoglaló.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott