Bővülő magyar-kínai médiakapcsolatok

CCTV4 logoA Kínai Központi Televízió 4-es csatornájának európai hatósági ellenőrzésével megbízott Országos Rádió és Televízió Testület az együttműködés bővítéséről állapodott meg kínai partnerével Pekingben.

A magyar médiahatóságnak az EU által rászabott kötelezettsége néhány az unión kívüli televíziós műsor hatósági ellenőrzése, így a kínai nyelvű Kínai Központi Televízió (CCTV) 4-es műholdas csatornáé is, amely a határon túl élő kínaiaknak szól. A feladat azt jelenti, hogy adott esetben, ha az unió területéről bárhonnan panasz érkezik a csatorna műsorára, annak kivizsgálása, az eljárás lefolytatása az ORTT feladata. A CCTV 4 műholdas feladásának helyszíne Magyarország, ami azt jelenti, hogy Magyarországon van a fejállomás, innen „lövik fel” a műsort – magyarázta Tirts Tamás, az ORTT tagja.

Az ORTT delegációját fogadta Csang Haj-tao, a kínai Állami Rádió, Film és Televízió Főhivatal (SARFT) miniszterhelyettese, akivel tárgyaltak a feladatból eredő teendők, illetve a megfelelésre felkészülés részleteiről, továbbá megállapodtak az együttműködés bővítésében. Magyar részről felmerült, hogy indítsák be forgatócsoportok cseréjét, ami az elképzelések szerint azt jelentené, hogy a Magyar Televízió és a Duna Televízió rendszeres időközönként egyhetes, tíznapos időszakra kisfilmek készítésére utazna Kínába.

„Fontosnak tartjuk, hogy a hazai közvélemény minél többet megtudjon Kínáról” – mondta Tirts, hangsúlyozva, hogy jelenlegi útjával is igazolva látja: nem lehet elegendő az otthoni kínai éttermek és piacok alapján képet alkotni erről a hatalmas országról.

A megbeszéléseken felvetődött az is, hogy az ORTT támogatásával készült filmeket hoznának Kínába, s cserébe kínai filmhetet rendeznénk az Uránia nemzeti filmszínházban. A kínai fél nyitottnak mutatkozott a gondolatra, Tirts pedig megjegyezte, hogy az új kulturális miniszternek jelezni fogja ezeket a kapcsolatépítő terveket.

A kínai miniszterhelyettessel közölték, hogy az ORTT – a rendező jogán – meg kívánja hívni kínai partnerét a SARFT-ot a médiahatóságok közép európai fórumának idei szeptemberi ülésére.

A magyar médiahatóság delegációja elkérte azoknak a szabályoknak a gyűjteményét, amelyek a kínai televíziós műsorszórásra, a műsorpolitika részleteire vonatkoznak, és tájékoztatták vendéglátóikat az európai közszolgálati műsorok néhány alapvető normájáról is.

Az ORTT Fidesz-es tagja elmondta, hogy Magyarországon feltétlenül szükségét látja egy új médiatörvénynek, egy megújuló médiaszerkezetnek. „Remélhetőleg a parlament mihamarabb el fog fogadni egy új médiatörvényt, amely pontosabban szabályozza a közszolgálat kereteit” – mondta Tirts, hozzátéve, hogy a ma hatályos törvény megalkotásától eltelt 14 év összes tanulságát felhasználva kell meghatározni a médiarendszer korszerűbb törvényi kereteit.

Az ORTT küldöttsége Pekingből a hétvégén tovább utazott Sanghajba, ahol továbbra is a SARFT vendégeiként ismerkedik a kínai rádiózással és televíziózással, a helyi médiaszabályozással.

A hozzászólásokhoz javasolt fórumtéma: OFF Topic