Ugrás a tartalomra

Profilt vált a History

History logoA régebben The History Channel néven futott History januári programkínálatában kevés a történelmi sorozat, de decemberben is fut itthon műsor Kamionnal a jégen át, Ufo-akták vagy Különleges vonatok címmel, azaz, a csatorna mindenbe belekap, ami nézőket hozhat. A Music Television már régóta hanyagolja a klipeket, tele van realityvel, és a Cartoon Networkön is egyre kevesebb a rajzfilm: változásban a tematikus tévécsatornák?

Favágók életét vagy éppen egy zálogház mindennapjait, egyszóval jelenkori témákat járnak körül a History jövő évi műsorai, ami azért érdekes, mert a csatornának - nevéhez híven - elsősorban történelmi dokumentumfilmeket kellene sugároznia. Az adó ezzel a hitvallással indult el 1995-ben, sőt két évvel később, a Salon magazin egyik újságírójától meg is kapta a The Hitler Channel nevet, miután annyit foglalkozott a II. világháborúval.

A kétezres évek azonban - úgy tűnik - már nem kedveznek a történelmi műsoroknak. A History 2007-2008-ban csak próbaképp elindított két realityt, az Ice Road Truckers-t (Kamionnal a jégen át) és az Ax Men-t (Fejszeforgatók): előbbi kamionosok, utóbbi favágók mindennapjait mutatja be. A Kamionnal a jégen át fináléja aztán a csatorna legnézettebb műsorává lépett elő, a maga 3,3 millió nézőjével - és ezek után már ésszerű döntésnek tűnik, ha a History áthelyezi a hangsúlyt a történelmi műsorokról.

Közben a rajzfilmcsatornaként ismert (és a nevével is ezt jelző) Cartoon Network is egyre távolodik az animációs filmektől: a 2009/2010-es évad programcsomagjában például a 19 új filmnek és sorozatnak csak körülbelül a fele rajzfilm. A korábbi animációs alkotások is egyre gyakrabban jelennek meg élőszereplős formában, elég csak például a Scooby Doo-ra vagy a Ben 10-re gondolni.           

Sőt a Cartoon Network újabban a reality műfajába is belekóstolt: pár héttel ezelőtt egy felhívást jelentetett meg, amiben 13-16 éves gyerekeket toborzott készülő műsorához. A Going Commando kvázi egy katonai kiképzőtábor lesz, ahol a nyápic kissrácokból igazi hőst faragnak, miközben megtanítják őket az éjjellátó használatára, a vízi felderítés fortélyaira és arra, hogyan másszanak meg egy sziklát egy kötéllel.

A Music Television profilváltása már régebbi keletű jelenség, hisz a csatorna évekkel ezelőtt ráállt a realitypiacra, videoklipeket ma már alig játszik - holott maga a műfaj is gyakorlatilag az MTV-nek köszönheti a létét. Az 1981-ben indult zenei adó 1987-től kezdve ad olyan önálló műsorokat, amelyek nem klipek leadásából állnak. A kilencvenes éveket jóformán a Beavis és Butt-head vitte el (amiben legalább még zene volt), de 1992-ben indult például a The Real World című reality is, amely a mai napig fut.

A kétezres években olyan meghatározó produkciók születtek, mint az őrült kaszkadőr-mutatványokat bemutató Jackass, az Ozzy Osbourne és családja körül forgó The Osbournes vagy Asthon Kutcher átverős műsora, a Punk'd. Ezek a realityk ugyanolyan hatást gyakoroltak a fiatalokra, mint korábban a klipek - csak már nem a zenei ízlést formálták, hanem egy életérzést sugalltak a nézőknek.

Úgy tűnik, a tematikus csatornáknak ma már - ahhoz, hogy valóban tematikusak legyenek - érdemesebb egy szűkebb szegmensre koncentrálniuk, nem pedig olyan átfogó témákat választani fő profilnak, mint a történelem, a rajzfilm vagy a zene: jóval körülhatárolhatóbb például a kizárólag horgászattal és vadászattal foglalkozó Fishing & Hunting Channel. Magyarországon egyébként a kábeltelevíziós választék nagy részét a tematikus csatornák teszik ki, csupán ismeretterjesztő adóból közel harminc létezik.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott