Ugrás a tartalomra

Szombaton startol az M4 közszolgálati sportcsatorna

M4 Sport logoSzombat reggel 8 órakor, élő adással startol a köztévé első, tematikus sportcsatornája, amely hazai sporteseményekről és több rangos nemzetközi sporteseményről számol majd be.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteki közleménye szerint az ingyenesen fogható M4 Sport foglalkozik az összes hazai érintettségű fontosabb sporteseménnyel, valamint a magyarországi öt látvány- és 16 kiemelt sportággal is, mindezt úgy, hogy közben szórakoztat és a sport szeretetére nevel. Az új csatorna révén pedig a különleges tartalmak is jobban megtalálják majd közönségüket, nemcsak elérhetővé, hanem kiszámíthatóbbá is válnak.

A közmédia az elmúlt évtizedekben már komoly tapasztalatot szerzett a sportközvetítések területén, mindig kiemelt feladatának tekintette a sport népszerűsítését, a hazai és nemzetközi nagy sportesemények bemutatását - áll a közleményben.

A tájékoztatás szerint hétköznapokon délután négy órától éjfélig a műsorfolyam élő közvetítéseket, stúdióbeszélgetéseket, magazinokat kínál, hétvégenként pedig már reggel 7 órától látható élő műsor az M4 Sporton, s itt lesz látható a július 26-i Forma-1-es Magyar Nagydíj, akárcsak a pénteki szabadedzések és a betétfutamok.

Kiemelt tartalomként említik emellett a labdarúgó Bajnokok Ligája, a hazai labdarúgó-bajnokság, a jövő évi riói olimpia és a labdarúgó Európa-bajnokság, valamint a világbajnokság közvetítését.

Az M4 induló hétvégéjén élő közvetítést kínál a szolnoki kajak-kenu vb-válogatóról. Az új sportcsatorna beszámol a Moszkvában zajló vívó-világbajnokságról, valamint a strandlabdarúgó világbajnokságról is.

Az OTP Bank Liga 2015/16-os szezonjának mérkőzéseit is a hétvégén induló M4 Sport közvetíti. A legizgalmasabb mérkőzéseken kívül a heti összefoglaló műsort is kizárólag a közmédia új sportcsatornáján követhetik figyelemmel a magyar futball szerelmesei.

Az első fordulóban szombat este hat órától az Újpest FC-Paksi FC, este fél kilenctől a Budapest Honvéd-Videoton, vasárnap hat órától a Szombathelyi Haladás-Ferencváros mérkőzést közvetíti az M4 Sport, de a forduló valamennyi mérkőzése felvételről adásba kerül majd. Az egy időben kezdődő mérkőzésekről a közmédia rádiós körkapcsolásban számol be.

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott