Ugrás a tartalomra

Vasárnaptól kultúra és oktatás a közszolgálat új televíziós csatornáján, az M5-ön

M5 logoVasárnap reggel hét órakor megkezdi adását a közmédia új televíziós csatornája, az M5 - közölte az MTI-nek nyilatkozva Dér Ágnes, a oktatási és kulturális témákkal foglalkozó adó csatornaigazgatója.

Hangsúlyozta: a közszolgálati televíziók sorából régóta hiányzott egy, a magyar, illetve az európai kultúrát zászlajára tűző, egyben ismeretterjesztéssel és oktatással foglalkozó televíziós csatorna, amely a világra nyitott nézőket célozza meg, és mindenkinek hozzáférést biztosít a magyar és európai kulturális közkincshez.

Dér Ágnes elmondta: az első nap a bemutatkozásé lesz, arra törekszenek, hogy éjfélig minden műsorból, minden témából adjanak ízelítőt.

Közölte: a 24 órában műsort kínáló, harmincnál is több új műsorral induló - néhányat a közmédia más adóiról átvevő - M5 struktúrája három lábon áll.

Kora délutántól természet- és dokumentumfilmeket, a nemzetközi kitekintés mellett elsősorban magyar munkákat kínálnak; így David Attenborough munkái éppúgy megtekinthetőek itt, mint A vad Kunsággal fesztiválsikerek sorát arató Mosonyi Szabolcs munkái.

Délután négy órától oktatási programok kerülnek adásba, nagyon erős nyelvi tartalommal; az angol, a német, a francia, az orosz, az olasz és a spanyol nyelv tanulását támogató tartalmakat kínálnak, és már építik fel a tanulókat segítő online hátteret - mondta el, hozzátéve, "nem akarunk nyelviskolaként működni", a cél sokkal inkább az, hogy ki-ki a saját lehetőségeinek megfelelő tempóban gyarapítsa a szókincsét, és merjen is azzal megszólalni.

Hangsúlyozta: közönségük legfiatalabb tagjai azok a felső tagozatos diákok, akiket abban támogat majd a csatorna, hogy bővítsék, mélyítsék és kezeljék komplex egészként, helyezzék összefüggéseibe az addigra felhalmozott tudásukat, ugyanakkor a felnőtteket segíteni kívánják abban, hogy mind messzebbre jussanak az élethosszig tartó tanulásban.

A csatornaigazgató hozzátette: a tananyag mellett a tanulás módszertanával is foglalkozik majd az M5, praktikus tanácsokat adva közönségének, hogyan sajátíthatják el legkönnyebben és leghatékonyabban a kívánt ismereteket, de egy vasárnap reggel jelentkező műsorban például azt fogják bemutatni, hogy "nem az a menő, aki ügyesen puskázik, nem az a menő, aki megússza a feleletet, hanem az, aki okos és akar tudni".

Dér Ágnes szólt arról is: este hétkor - az ismét jelentkező Vers mindenkinek után - félórás Kárpát-medencei kulturális és tudományos híradót sugároznak, majd színházi előadások, operaelőadások, balett- és koncertfilmek lesznek műsoron, este pedig tematikus filmsorozatokkal, a magyar- és az európai művészfilmek legjavával várja a nézőket az M5.

Kitért arra is: a közönség igényéhez igazodó hétvégi műsorrendet alakítottak ki, amelyben például délelőtt kétórányi kulturális ajánló kapott helyet; a hajnali és a délelőtti órákban pedig megismétlik majd a napközbeni műsorokat.

"Úttörő szerepet vállalunk azzal, hogy az összes idegen nyelven készült anyagot eredeti hanggal, magyar felirattal sugározzuk" - jegyezte meg a csatornaigazgató az M5 másik nagy újdonságáról.

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott