Ugrás a tartalomra

Duna TV: vita a műholdas tenderről

Duna TV logoA műholdas sugárzással kapcsolatos közbeszerzési eljárás kapcsán egymásnak estek a Duna tévét felügyelő kuratórium tagjai. Az ellenzéki tagok több más szerv mellett a fővárosi főügyészséget is megkeresték a szerintük törvénysértő pályáztatás miatt. A kuratórium elnöke szerint a vádak megalapozatlanok.

Idén tavasszal lejár a Duna Televízió műholdas sugárzására 12 éve kötött szerződése, ezért a televíziónak új szerződésre van szüksége. Az ehhez kapcsoló közbeszerzési pályázat kapcsán vitáznak egymással a csatorna tulajdonosi jogait gyakorló Hungária Televízió Közalapítvány (HTVKA) kurátorai.

A fideszes és kereszténydemokrata tagok – Rékási Róbert, a közalapítvány kuratóriumának elnökhelyettese, Bába Iván, Meszleny László, Szőcs Géza és Szabó László – már a múlt héten írt közleményükben nehezményezték, hogy a Duna Televízió vezetése 2009. december 31. és 2010. január 6-a között, a közalapítvány kuratóriumi elnökségének „teljes megkerülésével, egy több tízmilliárd forint értékű közbeszerzést kísérelt meg lebonyolítani”, valamint hogy a közbeszerzésre, amely a tévé műholdas sugárzásával kapcsolatos szolgáltatások megvételére irányult, „mindösszesen” két céget hívtak meg.

Kedden sajtótájékoztatón jelentették be: a fővárosi főügyészséghez, az ORTT-hez, az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságához és a kuratórium ellenőrző testületéhez fordulnak ez ügyben. Szabó László szerint erre azért van szükség, mert a cég menedzsmentje törvényt sértett, amikor a menedzsment kétszer is a kuratóriumi elnökség jóváhagyása nélkül írt ki közbeszerzési eljárást a műholdas sugárzási szerződésre. Hozzátette, hogy szerintük a kuratóriumi elnökség többsége is törvényt sértett, amikor utólag jóváhagyta a közbeszerzési eljárásokat.

Szabó elmondása szerint a televízió menedzsmentje tavaly ősszel a kuratóriumi elnökség jóváhagyását ki nem kérve indította meg az első, végül eredménytelenül zárult eljárást, holott szerinte a médiatörvény miatt egy ilyen szerződés esetében már a tárgyalások megkezdéséhez is a kuratóriumi elnökség előzetes jóváhagyására van szükség. Ezt követően a csatorna vezetése december 31-én indított meg egy újabb, meghívásos közbeszerzést, de ehhez sem kérte ki a kuratóriumi elnökség jóváhagyását és nem is tájékoztatták őket a lépésről. Miután a közbeszerzési eljárást január 6-án visszavonták, másnap a harmadik eljáráshoz már a kuratóriumi elnökségtől előzetes hozzájárulást kértek.

A kuratórium elnöke erre azzal reagált, hogy a médiatörvény szerint az egymilliárd forintnál vagy a tervezett éves forgalom tíz százalékánál nagyobb értékű szerződések előzetes tárgyaláshoz, valamint a hitelfelvételhez, illetve a 300 millió forintnál nagyobb értékű szerződéskötéshez kell előzetes jóváhagyást kérni. Simkó János véleménye szerint ameddig nem tudják, hogy kik a tárgyaló felek, nem lehet előzetes tárgyalásról beszélni. Azt is kijelentette, hogy a HTVKA elnöksége minden alkalommal a szakmai álláspont mérlegelésével hozta meg döntéseit a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban.

Szabó azt is nehezményezi, hogy megítélése szerint szerintük az intézménynél nem kellő gondossággal használják fel a pénzeszközöket. Az Országgyűlés 2010-re jelentős többletforrásokat, először 2,4 milliárd forintot, később pedig újabb 800 millió forintot biztosított a Duna tévének. Véleménye szerint ezekből megvásárolhatnák azoknak az eszközöknek a jelentős részét, amelyeket most bérelni fognak.

A kuratórium elnöke ezt a kijelentést "durva csúsztatásnak" nevezte. Keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a szolgáltatásokat jelenleg a szakmai, technikai, gazdasági háttér hiánya, valamint a szolgáltatások időbeni kötöttsége miatt saját keretei között nem tudja megvalósítani. Az elnök úgy fogalmazott, hogy a Duna tévé által kiírt egyetlen közbeszerzési eljárás sem ütközik jogszabályba, amiről a Közbeszerzési Döntőbizottság képviselője is írásban nyilatkozott.

Szőcs Géza, a kuratóriumi elnökség fideszes delegáltja azt mondta, abban az ügyben, hogy a Duna tévé bérelje vagy megvásárolja a szükséges eszközöket, a kérdésükre azt a választ kapták, hogy erről egy szakértői bizottság fog majd állást foglalni. Véleménye szerint viszont mire ez a bizottság néhány hónap alatt elkészíti a jelentését, de addigra már megszületik a közbeszerzésről szóló döntés.

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott