Ugrás a tartalomra

Sportcsatornákat is indíthat a TV2 Csoport

TV2 Csoport logoKilenc "új" csatorna indítását jelentete be nemrég a TV2 Csoport, de eddig csak hét került megnevezésre, most a maradék kettőről is lehull a lepel.

2016. május 10-én jelentette be "Kábelhatalom" címszó alatt portfólió-bővítési terveit a TV2 csoport, kilenc "új" csatornát említve. Számoljunk egy kicsit. Kettő "új" csatorna csak nevében illetve műsoraiban új, tulajdonképpen csak rebrand, hiszen a FEM3 csatorna Prime néven folytatja, míg a PRO4-ből Mozi+ lesz. Öt csatorna ténylegesen új lesz: az Izaura TV, a Chili TV, a Zenebutik, a Joy TV és a Kiwi TV. Ez eddig hét, kilencet jelentettek be, tehát még kettőnek jönnie kell.

Más módszerrel is kiszámolhatjuk, hogy még két csatornának kell érkeznie. A fent már említetteken felül még két csatornája van a társaságnak, a TV2 és a SuperTV2, így már kilencnél járunk. A TV2 Csoport régi és új logója is "jelzi" a csatornák számát, és mivel az újon 11 négyzet van, így ebből is egyértelműen kiderül, még két csatorna bejelentése várható.

Bár hivatalosan még nem nyilatkoztak róla, de a tegnapi napon a sajtó már megszellőztette, hogy sportcsatornák érkezése várható (hogy milyen közvetítésekkel, ebbe még ne menjünk bele, túl sok a "talán faktor"...). Annyi bizonyos, hogy 2016. május 12-én a TV2 Média Csoport két újabb csatornanévre tett védjegybejelentést, melyek a TV2 Sport 1 illetve a TV2 Sport 2.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott