Ugrás a tartalomra
JimJam logo

2021 legnézettebb gyerekcsatornája lett a JimJam

Mértékadó, vezető márkává fejlődött a JimJam Magyarországon. A csatorna közönségaránya 2021-ben a 18-49 éves lakosság körében a Nielsen Közönségmérés adatai szerint 1,06 százalékot ért el, így megelőzve valamennyi hazánkban sugárzott gyermekcsatornát ebben a célcsoportban.

 

A tudatos invesztíció a tartalomba, a karakterekbe, az önálló hazai magyar műsorrendbe, meghozta gyümölcsét, hiszen az említett célcsoportban előkelő első helyre került a JimJam a gyerekcsatornák között nem csak az év elején, hanem egész 2021 folyamán.

 

„Nagyon örülünk a JimJam eredményének, hogy a ráfordított figyelem és következetes befektetések révén a kisgyermekes családoknak egy igazán értékes csatornát kínálhatunk. Boldogan tapasztaljuk a kiugró érdeklődést a tartalmaink iránt, köszönjük a gyerekek lelkesedését és a szülők bizalmát.” – mondta Radóczy Katalin, az AMCNI programigazgatója.

 

A JimJam a játékos tanulás csatornája, mely 2006-os indulása óta mára több, mint 100 országban van jelen. Elsősorban a legfiatalabb, vagyis 2-5 éves korosztály igényei szerint készül mind a programstruktúra, mind a csatorna arculata. Népszerűsége annak köszönhető, hogy a bájos és szerethető karakterek – mint például az ovisok ikonikus kedvencei a Bing nyuszi vagy Tesz-Vesz város hősei – észrevétlenül tanítják a gyerekeket, és segítenek felfedezni, megérteni a körülöttünk lévő világot a legkisebbeknek is. A mesék lassabb tempójúak és kevésbé vibrálók, emellett teljes mértékben agresszió mentesek, így abszolút biztonságos környezetet biztosítanak, csak úgy, ahogy a csatornán látható családi filmek, melyek mind reklámmegszakítások nélkül élvezhetőek.

 

A programszerkesztés a gyerekek napirendjéhez igazodik, melyben fontos szerepet kap az a dedikált idősáv, ahol kifejezetten oktató tartalmak várják az óvodásokat. A képernyő mellett az Android és iOS alapú telefonokra is egy mozdulattal letölthető AMC Mikro applikáció havonta legalább három új epizóddal vár mindenkit, a JimJam YouTube csatornája pedig kéthavonta megújuló, egyedi, játékos egyperces fejlesztő és szórakoztató tartalmakkal várja a gyerekeket.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott