A következő négy évben a Sport TV-n lesznek az EHF utánpótlástornái
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) és a Sport TV-t üzemeltető AMC Networks International – Central and Northern Europe (AMCNI CNE) hosszútávú megállapodást kötött. Ennek értelmében három országban is exkluzív közvetítési jogokat szerzett a társaság az EHF utánpótlás-válogatott tornáit illetően, így a mérkőzéseket Magyarországon a Sport1-en és a Sport2-n követhetjük a televízióban.
Az együttműködésnek köszönhetően Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában is az AMCNI CNE platformjain (Magyarországon a Sport1-en, a Sport2-n és a SELEKT-en elérhető Sport3-on) követhetjük az EHF utánpótlástornáit, az U19-es és U17-es női, illetve az U20-as és U18-as férfi Európa-bajnokságokat. Az első ilyen torna a július 9-20. között Montenegróban megrendezésre kerülő U19-es női Eb, amelyet a július 30. és augusztus 10. között szintén Montenegróban zajló U17-es női kontinenstorna követ ezen a nyáron. Mindkét tornán részt vesz a magyar válogatott, így a nemzeti csapat meccseit kizárólag a Sport TV-n követhetjük majd Magyarországon.
A Sport TV 2015 óta közvetít elit klubkézilabdát, beleértve a csúcsának számító férfi és női kézilabda Bajnokok Ligája küzdelmeit. Ennek köszönhetően számtalan magyar sikernek, például öt BL-győzelemnek lehettünk szemtanúi. Ez a mostani megállapodás az EHF azon törekvéseit tükrözi, hogy a következő években fejlessze a fiatalabb korosztályok eseményeit is. Ennek részeként a szövetség átvette az utánpótlásversenyek televíziós gyártási feladatait, valamint ezek média- és marketingértékesítését is.
Martin Hausleitner, az EHF főtitkára így nyilatkozott a megállapodásról: „Utánpótlásversenyeink sportágunk jövőjének alapját jelentik, és ezek a színterei annak, ahol a jövő legnagyobb európai kézilabdás tehetségei a reflektorfénybe léphetnek. Ez az új partnerség biztosítja, hogy a kézilabda-rajongók végigkövethessék nemzeti csapataikat és a sportág feltörekvő csillagait. A Sport TV régóta bizonyított elkötelezettsége a kézilabda iránt ideális partnerré teszi őket abban, hogy új közönségeket szólítsanak meg, és inspirálják a következő generációt.”
„A Sport TV egy évtizede hitet tett a kézilabda mellett, és ha lehetősége van, azóta nem csupán a nemzetközi klubsorozatokat, de a folyamatos magyar sikerekkel kecsegtető nemzetközi korosztályos megméretéseket is közvetíti. Az EHF is nagyra értékelte társaságunk brandépítő szerepét, és csak csatlakozni tudunk Martin Hausleitner szavaihoz: hiszünk abban, hogy nekünk már a sportág fundamentumánál ott a helyünk. Nem csupán a hasznot szeretnénk lefölözni, hanem igenis a küldetésünknek tekintjük, hogy a legjobb magyar játékosokat az első nemzetközi szárnypróbálgatásuktól a legnagyobb nemzetközi klubsikerekig végigkísérjük” – mondta a jogszerzésről Moncz Attila, a Sport TV főszerkesztő-helyettese.