Ugrás a tartalomra

Arany Medvével jutalmazott film nézhető ingyen

Morcsányi Géza emlékére – Péntektől vasárnap estig ingyenesen lehet megnézni Enyedi Ildikó TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL című, Arany Medvével jutalmazott és Oscar-díjra jelölt, nagy sikerű filmjét a Nemzeti Filmintézet streaming oldalán, a FILMIO-n. Morcsányi Géza műfordító, dramaturg, szerkesztő, a Magvető Kiadó egykori igazgatója élete 71. évében hunyt el a napokban.

 

A 2017-ben mintegy két évtized kihagyás után új mozifilmmel visszatérő Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása a szerelem törékeny csodájáról mesél, és egy csapásra igazi világsiker lett: elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, sőt a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) rangos díját, az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrijének díját is. Majd első magyar filmként Enyedi kapta a sydneyi filmfesztivál fődíját. Herbai Mátét, a világ legjelentősebb operatőri fesztiválja, a Camerimage zsűrije tüntette ki a fődíjjal. Az Európai Filmakadémia tagjai a Testről és lélekről női főszerepében nyújtott lenyűgöző alakításáért Borbély Alexandrát díjazták.

 

Testről és lélekről - Mária és Endre újdonsült kollégák, mindketten egy vágóhídon dolgoznak. A nő pontos, szigorú minőségellenőr, különös viselkedése eltávolítja a kollégáitól. A férfi kedves, udvarias főnök, de lebénult bal keze miatt visszahúzódó. Egy üzemi pszichológiai vizsgálat során véletlenül kiderül, ők ketten ugyanazt álmodják. A felismerés után a valóságban is próbálnak kapcsolatot teremteni.

 

A fanyar humorú szerelmesfilm története során két zárkózott ember az álmaikban szarvasként találkozik. Enyedi Ildikó a Testről és lélekről férfi főszerepére Morcsányi Gézát, a magyar irodalmi élet meghatározó alakját kérte fel. Morcsányi a Könyves Magazinnak nyilatkozva elevenítette fel emlékeit: „Soha életemben nem vágytam rá, hogy szerepeljek, (…) amikor Ildikó megkeresett, arról kezdtem beszélni neki, hogy bármennyire is büszke vagyok a szerzőinkre, bármennyire is határtalanul boldog vagyok a könyveik sikerétől, egy-egy jól sikerült felolvasástól, nyomasztanak már azok a fellépések, amelyeket a kiadó igazgatójaként abszolválnom kell, és igyekszem minden ilyen alkalommal a kollégáimat előtérbe tolni. Meg is ijedt, hogy ezek után talán nemet mondok, én azonban épp fordítva okoskodtam. Gondoltam, a forgatás nem fellépés, nincs közönség, amikor meg majd lesz, ott már nekem nem kell ott lennem. (…) Valószínűleg nagyon vágytam valami önfeledtségre”.

 

A Nemzeti Filmintézet által indított FILMIO egyedülálló kínálattal várja a nézőket online: napjaink elvárásaihoz igazodva, kiváló minőségben, felújítva érhetőek el a magyar filmgyártás régi és új remekművei, a klasszikusok és az örök kedvencek is. A hiánypótló kínálat hétről hétre újdonságokkal bővül.

 

Jelenleg már mintegy 600 magyar film közül válogathat a közönség a Nemzeti Filmintézet streaming platformján, amely okostévé alkalmazásokon keresztül is elérhető.

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott