Ugrás a tartalomra
DIGI logo

Folytatja stratégiai átalakulását a DIGI Csoport

A DIGI csoport vállalati működés észszerűsítésének következő lépéseként leányvállalatainak beolvadásáról döntött. Ennek megfelelően 2022 december 31-én az Invitel Zrt., az I-TV Zrt. és a DIGI Infrastruktúra Kft. egyesül a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-vel, amely jogutódként veszi át a megszűnő cégek tevékenységeit. A leányvállalatok beolvadásának célja a vállalatcsoport belső folyamatainak racionalizálása és költségek csökkentése mellett az ügyfélkiszolgálás hatékonyságának javítása. A társaságok egyesülését követően mindhárom szolgáltató előfizetőinek a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. állítja majd ki a számlákat, azonban a változás sem a szolgáltatásokban, sem pedig a számlabefizetésben, vagy az ügyfélszolgálat elérhetőségeiben sem jelent majd változást. Az Invitel és az I-TV Zrt. ügyfelei november hónapban részletes tájékoztatást kapnak majd az összeolvadással kapcsolatos fontosabb tudnivalókról. Az I-TV előfizetők kiszolgálása továbbra is az együttműködő helyi szolgáltatókon keresztül történik.

 

„A jelenlegi gazdasági környezetben különösen nagy szerepe van az erőforrások észszerű kezelésének, a DIGI célja, hogy a magyar piac hosszú távon is fejlődni képes szereplője maradjon és stabil munkakörnyezetet biztosítson.” – mondta Tábori Tamás, a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, aki hozzátette: „A társaságok egyesülése előnyös lesz az ügyfelek számára is, egyszerűsödik az ügyfélkiszolgálás és az ügyintézés, a későbbiek során pedig az egységes működés új integrált szolgáltatások bevezetését teszi majd lehetővé a társaságok szolgáltatási területein.”

 

A DIGI 2022 tavaszán kezdte meg működésének stratégiai átalakítását az erőforrások optimalizálása érdekében. A folyamat fontos lépése az idei év második felére tervezett cégegyesítés, és a társaságok beolvadásának lezárása. Az észszerűsítési folyamat támogatja a zavartalan ügyfélkiszolgálást, a magas szintű és kedvező ár-érték arányú szolgáltatások biztosítását.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott