Ugrás a tartalomra

Ingyenesen nézhető magyar rajzfilmek gyermeknapra

A FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet streaming platformján gyermeknap alkalmából csütörtöktől vasárnap estig ingyenesen nézhető a magyar animáció megteremtőjeként tisztelt Macskássy Gyula öt rövid mesefilmje és Dargay Attila AZ ERDŐ KAPITÁNYA című rajzfilmje a Kerek Erdő megmentéséről.

 

A magyar animáció megteremtőjeként tisztelt Macskássy Gyula (1912-1971) születésének 120. évfordulóját Idén ünnepeljük, ezért a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságai az év folyamán a teljes életművet felújítják. A gyermekeknek készült, korai filmjeinek teljeskörű felújítása már elkészült – ebből kínál most a FILMIO ingyenesen nézhető öt örökzöld mesefilmet kiváló minőségben a legifjabb közönségnek.

 

A KISKAKAS GYÉMÁNT FÉLKRAJCÁRJA (1951) az állami rajzfilmgyártás első önálló meseanimációja, a hazai animáció hőskorának kiemelkedő darabja, amely diafilmen is generációk kedvence volt. Az ERDEI SPORTVERSENY (1952) című állatmese volt az első magyar rajzfilm, amelyet külföldön díjaztak: 1954-ben a Párizsi Gyermekfesztivál első díját nyerte el. A székely népmesén alapuló, lírai hangulatú KÉT BORS ÖKRÖCSKE (1955) az 50-es évek magyar animációjának legszebb darabja, Ránki György játékos zenéjével. Az EGÉR ÉS OROSZLÁN (1957) és A TELHETETLEN MÉHECSKE (1958) reklámfilmes előzményekből építkeztek, előbbivel a magyar mézet, utóbbival a fogmosást népszerűsítették.

 

A gyermeknapi válogatásban ingyenesen nézhető Dargay Attila harmadik egész estés filmje, AZ ERDŐ KAPITÁNYA (1987) is, melynek hőse egy nyugdíjazás előtt álló nyomozó kutya, aki élete utolsó nagy bevetésére készül, hogy megmentse a Kerek Erdőt. A rajzfilmmé szelídített bűnügyi vígjáték a környezetvédelem fontosságára is felhívja a figyelmet.

 

A Nemzeti Filmintézet által indított FILMIO egyedülálló kínálattal várja a nézőket online: korunk elvárásaihoz igazodva kiváló minőségben elérhetőek a magyar filmgyártás régi és új remekművei, a klasszikusok és az örök kedvencek is. A hiánypótló kínálat hétről hétre újdonságokkal bővül. Jelenleg már mintegy 400 magyar film közül válogathat a közönség a FILMIO-n, mely mobilon és okostévé alkalmazásokon keresztül is elérhető.

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott