Jövőre érkezik A mackó ötödik évada, de számos újdonság lesz idén is a Disney+-on
Igazi sztárparádét tartogat a következő hónapokra a Disney+, ugyanis visszatér Jeremy Allen White A mackó (The Bear) sorozatban, de a Gyilkos a házban (Only Murders in the Building) szereplőgárdája is összeáll még egy évadra. Ősszel pedig Kim Kardashian, Naomi Watts és Glenn Close a Minden fair (All's Fair), Glen Powell pedig Chad Powers (Chad Powers) sorozatban lesz látható.
A mackó (The Bear) nagy sikerű negyedik évadának megjelenését követően az FX bejelentette, hogy jövőre újabb évaddal tér vissza az Emmy-díjas vígjátéksorozat. A Disney+ felületén elérhető az összes évad, beleértve a most induló negyediket is.
„A mackó világszerte a rajongók kedvence, és az idei évadot is ugyanolyan szeretettel fogadták, mint a korábbiakat. Chris Storer rendező, a producerek, a szereplők és a stáb munkájának köszönhetően a sorozat évről évre a televíziózás egyik legizgalmasabb időszaka és mi is izgatottan várjuk a folytatást.” – mondta John Landgraf, az FX elnöke.
A legfrissebb negyedik évadban Carmen „Carmy” Berzatto (Jeremy Allen White), Sydney Adamu (Ayo Edebiri) és Richard „Richie” Jerimovich (Ebon Moss-Bachrach) tovább küzdenek – nemcsak a túlélésért, hanem azért is, hogy az éttermet új szintre emeljék. A csapatnak alkalmazkodni kell a változásokhoz és leküzdeni az akadályokat: a kiválóságra való törekvés többről szól annál, hogy szakmailag jobbá váljanak: el kell dönteniük, mi az, amihez nem érdemes már tovább ragaszkodni.
A mackó első három évadát az AFI az év televíziós műsorának választotta, nemrégiben pedig 11 Emmy-díjat nyert a második évad, amely a legtöbb győzelem, amit egy vígjátéksorozat egy év alatt valaha elnyert. A sorozatot Christopher Storer készítette, aki Josh Senior, Joanna Calo, Cooper Wehde, Tyson Bidner, Matty Matheson, Hiro Murai és Rene Gube mellett executive producerként is közreműködött. Társ-executive producer és gasztronómiai producer: Courtney Storer. Szereplők: Abby Elliott, Lionel Boyce, Liza Colón-Zayas, Matty Matheson, Oliver Platt és Molly Gordon. A sorozatot az FX Productions gyártja.
Mi várható még idén?
A Disney+ nyilvánosságra hozta milyen saját gyártású sorozatok érkeznek még idén és jövőre. Júliustól látható például a ZOMBIK 4.: Vámpírok hajnala (ZOMBIES 4: Dawn of the Vampires), augusztus 13-án pedig az Alien: Föld (FX Alien: Earth) című sorozat érkezik, egy héttel utána pedig a The Twisted Tale of Amanda Knox (The Twisted Tale of Amanda Knox) lesz elérhető. Ősztől látható Kim Kardashian, Naomi Watts és Glenn Close főszereplésével a Minden fair (All's Fair) és a Chad Powers (Chad Powers) sorozat, utóbbiban Glen Powell tűnik majd fel.
Újra láthatjuk majd félisten Percy új kalandjait a Percy Jackson és az olimposziak (Percy Jackson and the Olympians) című sorozat második évadában, de izgalmasnak ígérkezik az Ezer bokszütés (A Thousand Blows) folytatása is. Szeptember 9-től a Gyilkos a házban (Only Murders in the Building) ötödik évada még több rejtélyt és káoszt tartogat, illetve jön a Wonder Man (Wonder Man) című Marvel sorozat is.