Karácsonyi ingyenesség 5 héten át az 5 éves Filmion
Nagy karácsony a Filmion! – a 130 éves mozi tiszteletére 130 kiváló kortárs és klasszikus magyar film érhető el ingyen 5 héten át Adventtől Vízkeresztig - vagyis január 6-ig - az 5 éves Filmio kínálatában. Több mint 20 film most először látható ingyen a platformon, köztük a teljes Hunyadi-sorozat, a Roncsfilm, A Viszkis és a Hugó, a víziló című klasszikus rajzfilm.
Az immár hagyományos, év végi akcióban a Nemzeti Filmintézet ismét ingyenes hozzáférést biztosít a streamingplatformján a magyar filmörökség és kortárs filmkincs kultikus darabjaihoz.
Ezúttal olyan filmes legendák előtt tisztelgünk, mint a 100 éve született Makk Károly, Darvas Iván és Kállai Ferenc, illetve a 90 éve született Törőcsik Mari: ingyen lehet megnézni az ünnepi készülődés közben, illetve az ünnepek alatt például a Szerelem, a Ház a sziklák alatt és A tanú című filmet is.
Klasszikus magyar krimik és vígjátékok is ingyenesen elérhetők, így például a Liliomfi, A tizedes meg a többiek, A Pogány Madonna, a Dögkeselyű és a Csapd le csacsi! is szerepel a kínálatban.
A kortárs alkotások közül öt héten át ingyenesen elérhető egyebek mellett a teljes Hunyadi-sorozat, Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmje, a Testről és lélekről, valamint Nemes Jeles László Oscar-díjas alkotása, a Saul fia is.
A dokumentumfilmek kedvelői ingyen hozzáférnek például az Aranycsapat és a Made in England: A Powell és Pressburger filmek című alkotásokhoz.
A gyerekek olyan meseklasszikusokat nézhetnek, mint a Hugó, a víziló, Az erdő kapitánya, vagy épp a Szaffi, valamint a Macskafogó című animációs akció-vígjáték - a gyerekek és felnőttek örök kedvencei.
A Filmio-t 2020. november 19-én indította el a Nemzeti Filmintézet. A streamingplatformon kezdetben 250 magyar film volt elérhető, mostanra már csaknem 1200-hoz lehet hozzáférni és a kínálat hetente két filmmel – egy klasszikus és egy kortárs alkotással - bővül.
„A nemzeti filmkincsünk Európában szinte egyedülálló módon vált hozzáférhetővé azzal, hogy elindítottuk a Filmio-t. Az NFI célja az volt, hogy a megváltozott fogyasztói szokásokhoz igazodva, a széles közönség számára nap mint nap elérhetőek legyenek a nemzeti filmörökség alkotásai és a kortárs magyar filmek. Ezért hoztuk létre ezt a korszerű, online platformot, és ezért működtetjük immár öt éve a töretlenül sikeres Filmio-t, ami a magyar filmek otthona.” – mondta el a jubileum kapcsán Káel Csaba kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke.
Ízelítő az 5 éves Filmio ingyenes kínálatból: Körhinta, A Pogány Madonna, Dögkeselyű, Csapd le csacsi!, Macskafogó, Kojot négy lelke, Most vagy soha!, Toxikoma...