Ugrás a tartalomra

Kilenc évesek a TV2 Csoport népszerű kábelcsatornái

A héten kilenc éve, hogy az Izaura és a Spíler1 TV, valamint a Zenebutik elindult. A TV2 Csoport három kábelcsatornája azóta is töretlen sikerrel menetel, ahogy ezt a nézettségi adatok is alátámasztják.

 

2016-ban jelentette be nagyszabású portfólió bővítését és programinvesztícióját a TV2 Csoport. 2016 augusztusában ennek egyik fontos lépéseként elindult a Spíler TV, amely akkoriban nagy újdonságnak számított a tévés palettán. 2018-ban a kábelcsatorna Spíler1 TV néven folytatta működését, és ugyanebben az évben a sportkedvelők örömére elindult a Spíler2 sportcsatorna is. A fő versenytársak tekintetében – az AMC-hez tartozó Sport1 és Sport2, valamint a Network4-hez tartozó Aréna4 és Match4 csatornákkal szemben – a 2025-ös eddigi csoportosított eredmények alapján a Spíler1 és Spíler2 TV együttes erővel átvették a vezetést a fő konkurens sportcsatornák felett teljes napon 0,7%-os közönségaránnyal a fő kereskedelmi célcsoportban (A18-59). Továbbá az éves eredmények tekintetében ez idáig a kereskedelmi sportcsatornák közül a Spíler1 TV-nek volt a legmagasabb a közönségaránya (0,6 SHR%) a csatorna fő célcsoportjában, a 18-59 éves férfiak körében. A Spíler1 TV egyik legnépszerűbb tartalma a világszerte nagy rajongótáborral rendelkező Premier League, amely az angol futball bajnokság legizgalmasabb mérkőzéseit hozza el a nézőknek, valamint a LaLiga-t, a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságot is óriási érdeklődés övezi a Spíler2-n.

 

Szintén kilencedik születésnapját ünnepli a sorozatok szerelmeseinek kedvenc csatornája, az Izaura TV. A legnépszerűbb telenovellák között közel tíz éve helyet kapnak régi nagy klasszikusok és a legújabb sorozatok is, legyen szó mexikói, török vagy éppen indiai közönségkedvencekről. Az Izaura TV az indulását követő második évében, 2018-ban 1,8%-os közönségaránnyal zárta az évet, amely mindmáig a csatorna legmagasabb éves teljesítménye. 2025 júliusában a csatorna 1,6%-os havi közönségaránnyal zárta a hónapot, amely az idei év eddigi legmagasabb havi eredménye. A kiemelkedő teljesítményhez hozzájárultak a nézők körében olyan közkedvelt telenovellák, mint A három nővér és az Esmeralda. Emellett a fő kereskedelmi korcsoportban teljes napon 2025 júliusában elért havi eredményével maga mögé utasította fő versenytársait, köztük a Story4-et (0,7 SHR%) és a Duna TV-t (1,2 SHR%). Augusztusban új országos tévépremierek várják minden hétköznap a rajongókat: a Keserű szerelem 17:20-tól melegíti be az estét, amelyet a Szerelem Kalkuttában követ 18:15-től. 19:10-től a török zászlóshajóké a főszerep: az Alaca érkezik elsőként, majd 20 órától, a Bahar - Egy új esély legújabb epizódjai láthatók, míg a Kegyetlen szerelem 20:50-től startol, olyan ismert színészekkel, mint Sila Turkoglu vagy éppen Dogukan Güngör.

 

Kilenc éve szórakoztatja a zeneszerető közönséget a Zenebutik is, amely az eddigi legmagasabb éves közönségarányát már az indulását követő évben, 2017-ben elérte a 18–59 éves korosztály körében (0,5 SHR%). A TV2 Csoport zenei csatornáján töretlen sikerrel futnak a szórakoztató zene sztárjaival készített műsorok immár kilenc éve. Sokak kedvence Galambos Lajcsival a Minden napra Dáridó, de nem hiányozhat a palettáról Jolly és Szuperák Barbi, Márió, a harmonikás, Péter Sramek, Nótár Mary, valamint Matyi és a Hegedűs sem. A TV2 korábbi nagysikerű zenés showműsorait is időről időre felidézi a Zenebutik a közönségnek. Újra megnézhetik Az ének iskolája fiatal tehetségeit és A Nagy Duett sztárpárjainak produkcióit, de az Irigy Hónaljmirigy show, és a Mutasd a hangod! népszerű zenés műsor is képernyőn lesz ősszel. A változatos zenei kínálathoz az is hozzátartozik, hogy feltörekvő tehetségeknek, zenészeknek országos ismertséget is biztosít a csatorna. Indul Oros Imi, a vándorzenész műsora, jön Rácz Alival a „Hali- itt Ali” , valamint továbbra is látható lesz Kocsis Janika, Kádár Mónika, Radics Márk, Csimsziék, Mercy, Xáná, Jáger Gyula, Miki és Niki, a Két Haver, Csibész Tóth Miki zenés műsora. A Zenebutik őszre is tartogat újdonságot: vadonatúj epizódokkal érkezik Fásy Ádám legendás műsora, a Zeneexpressz.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott