Ugrás a tartalomra

Magyarországon csak digitálisan nézhető az AMC „Rémisztő történetek” minisorozata

„Rémisztő Történetek” („True Terror”) a címe az AMC webre készített minisorozatának, amely a Terror: Gyalázat kísérősorozata. Házigazdája a Star Trekből is ismert színész, George Takei.

 

A Rémisztő történetek hat dermesztő esetet mutat be a történelem legnagyobb rejtélyei közül. Mindegyikben közös, hogy máig nincs magyarázat a bizarr eltűnésekre, mind megoldatlan.

 

A digitális, dokumentum-jellegű minisorozat Magyarországon elsőként kizárólag a DIGI webes és közösségi felületein lesz megtekinthető. A hat rész közül az elsőt augusztus 19-én hétfőn teszi elérhetővé a szolgáltató. Az epizódokat a DIGI honlapján, a FB- valamint az Instagram oldalán követhetik majd az érdeklődők.

 

A Rémisztő történeteket az a George Takei („Star Trek”, „Hősök”) meséli el, aki gyermekként két japán-amerikai internálótáborban raboskodott a II. világháború alatt. A történelmi hűség és a pontos történetmesélés érdekében tanácsadóként is szorosan együtt dolgozott a Terror: Gyalázat vezető producereivel, amellett, hogy az egyik főszerepet is ő játssza. A sorozatot az AMC vetíti augusztus 15-én csütörtöktől, minden csütörtökön új részekkel.

 

Ennek társ-sorozata az AMC Studios által készített Rémisztő történetek, amely azonban kizárólag digitálisan érhető el. George Takei a következő történelmi események bizarr fordulatait meséli el:

 

  1. A Salish-tenger levágott lábfejei: A Csendes-óceán északnyugati partvidékein járunk, a kanadai Vancouver környékén. A Salish-tenger 2007 óta számtalan levágott lábfejet sodort partra, némelyiken futócipő, a másikon túrabakancs is volt, sokszor a bokacsontok is látszottak. Kiknek a lábait mosta ki a hullámzás? Honnan jöttek? És miért kerülnek elő évről-évre újabbak?
  2. A molyember: 1966-ban és 1967-ben Virginia államot dermesztő lény tartotta rettegésben, akit sokan csak molyembernek neveztek. 3 méteres szárnyai voltak és villogó vörös szemei. Először a Silver-híd katasztrofális összeomlása előtti napokban látták többen is. De ki lehetett? És létezett egyáltalán?
  3. Az ördög lábnyomai: 1855 egyik februárjának reggelén az angliai Devon lakói arra ébredtek, hogy a frissen esett hóban patára hasonlító lábnyomok sorakoznak. Talán egy rejtélyes állat nyomai? Vagy…magának az ördögnek a lábnyomai?
  4. A HMS Terror átka: Több mint 160 évvel a kudarcba fulladt északi sarkköri expedíciót követően, a két hajó roncsait megtalálták. A hajók és a legénység egyre sötétebb örökségére, egy szörnyű átokra derül fény. 
  5. A Kinross-incidens: Wisconsinban járunk, a Kinross Légierő Bázisán. Egy fiatal pilóta kezdi meg a szolgálatot, de gépével együtt hamarosan nyom nélkül eltűnik. Történik mindez épp akkor, amikor F-89-esével azért repült, hogy egy azonosítatlan tárgyat derítsen fel, amelyet a légierő radarja észlelt. 
  6. Rémisztő fejlemények: George Takei elmondja a legfrissebb felfedezéseket a korábbi öt résszel kapcsolatban. Olyan titkokat, amelyekre nincsen világi magyarázat. Ijesztő eltűnések, rémisztő lények, amelyek a történelem során folyamatosan felbukkannak.
Kiegészítő információ(k)

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott