Ugrás a tartalomra
M3 logo

Megszűnik az M3

Alig öt és fél évvel indulását követően megszűnik a közmédia retrocsatornája, az M3.

 

Iparági körökben már az év elején felröppent a hír, hogy befejezi a sugárzást az M3 retrocsatorna, bár akkor még március végi dátumról lehetett hallani. Azóta csend volt az ügyben, majd tegnap, mikor a szolgáltatók elkezdték publikálni a májustól hatályos szolgáltatási feltételeiket, több közleményben is azt olvashattuk, hogy május 1-től már nem szerepel a csatornakiosztásokban az M3 retrocsatorna, az egyik szolgáltató pedig ki is emelte, hogy megszűnés miatt.

 

Még tegnap (2019. március 29.) megkerestük levélben az MTVA sajtóirodáját, és hivatalos állásfoglalást kértünk tőlük az ügyben, de ezidáig válasz nem érkezett. Amennyiben reflektálnak kérdésünkre, természetesen frissítjük cikkünket.

 

Frissítés: bár válaszlevél továbbra sem érkezett, az MTI-n keresztül üzent az MTVA (március 30-án, 20:39-kor), hogy valóban, az M3 megszűnik, mint lineáris tévécsatorna, és internetes videótárrá alakul. Íme a közlemény:

 

Május 1-től ingyenesen elérhető lesz az interneten az M3 

 

Tovább erősödik a szabad, személyre szabott műsorválasztás lehetősége azzal, hogy a közmédia klasszikus tartalmait sugárzó csatornáját, az M3-at május elsejétől az m3.hu honlapon ingyenesen lehet elérni - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya szombaton az MTI-t.

 

Úgy fogalmaztak: a közszolgálati média küldetése a kulturális értékteremtés és értékőrzés. Feladatai közé tartozik, hogy társadalmi és kulturális értelemben a lehető legátfogóbb médiaszolgáltatást nyújtsa.

 

Kiemelték: a technikai újításnak köszönhetően a néző maga állíthatja össze az általa érdekesnek tartott tartalmakat. Az a cél, hogy a nézőket segítsék a szabad műsorszerkesztésben és a választásban - tették hozzá.

 

Az első év kísérleti év, erre tekintettel folyamatosan bővülő kínálattal az online térben a közmédia minden olyan videóanyaga elérhetővé válik ingyenesen, amelynek online jogával rendelkezik - olvasható a közleményben.

 

A csatorna olyan ismert, klasszikus tartalmakkal várja nézőit az online térben, mint például A Tenkes kapitánya című kultikus sorozat, a Hölgyválasz beszélgetős műsor vagy a Beszéljünk a jövőnkről, Balogh János akadémikus ökológiai kérdéseket boncolgató tudományos műsora. Ezen kívül sok más szórakoztató műsor, színházi közvetítés, ifjúsági film és rajzfilm lesz elérhető - tették hozzá.

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott