Ugrás a tartalomra
SportTV logo

Minden eddiginél több UEFA BL-mérkőzést közvetít a Sport TV a következő években

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és a Sport TV-t üzemeltető AMC Networks International - Central and Northern Europe (AMCNI-CNE) hosszútávú, többéves együttműködésének köszönhetően továbbra is követhetjük a Sport TV-n az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseit. Minden eddiginél több találkozó kerül képernyőre ebben az időszakban.

 

Az UEFA Bajnokok Ligája a világ legrangosabb klubfutballsorozata, amelyben a világ csapatai, illetve játékosai csapnak össze. A sportág magyar szerelmesei számára immár megszokott, hogy a BL-hetek keddi és szerdai játéknapján a Sport1-en és Sport2-n szurkolhatnak például Lionel Messinek, Erling Haalandnak, illetve a Manchester Citynek és az Internazionalénak, esetleg bármely olasz, német, spanyol, angol vagy francia topcsapatnak.

 

Az UEFA és az AMCNI CNE új, többéves szerződésének köszönhetően ez a továbbiakban is így lesz. Sőt, a Bajnokok Ligája reformjának köszönhetően minden eddiginél több mérkőzés kerülhet képernyőre a következő években.

 

A 2024-től érvénybe lépő új versenykiírás szerint ugyanis már 36 csapat kerül a főtáblára, így akár 30 százalékkal is több lehet az élő közvetítések száma.

 

Mivel az új szerződés már ezekre az évekre vonatkozik, a Sport1-en és a Sport2-n lesznek láthatók ezek a találkozók.

 

„Örömmel jelentjük be, hogy ismét sikerült megszereznünk a világ egyik legértékesebb sportjogát, így nálunk láthatják majd a nézők Magyarországon a legtöbb BL-mérkőzést. Megtisztelő, hogy az UEFA úgy gondolja, nálunk van jó helyen a Bajnokok Ligája, és továbbra is megbízik bennünk. Minden játéknapon, minden meccsidőpontban érdemes lesz majd a csatornáinkra kapcsolni. Semmivel sem hasonlítható össze a Bajnokok Ligája súlya és értéke a labdarúgásban, itt tényleg a legjobbak szerepelnek, a legkiválóbb játékosok, és a legerősebb klubok. Mi ehhez adjuk a kíváló szakmai színvonalat, a legkiválóbb kommentátorokat, műsorvezetőket és szakértőket, no meg persze a közvetítés kiemelkedő minőségét, és máris összeáll a mai kor televíziózásának egyik legnagyobb élménye a Sport TV-n!” – fogalmazott a jogszerzéssel kapcsolatban Málnay B. Levente, az AMCNI CNE vezérigazgatója.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott