Ugrás a tartalomra
M4 Sport logo

Ők közvetítenek a téli olimpiáról

Minden eddiginél átfogóbb közvetítéssel jelentkezik a téli olimpiáról az MTVA.

Több szempontból is különleges téli olimpia kezdődik csütörtök hajnalban (0.45-től élőben az M4 Sporton). A mostani lesz az első téli játékok a 2015-ben indított közszolgálati sportcsatorna történetében, egyben az első olyan világesemény, aminek közvetítési jogait a teljes Kárpát-medencére* megszerezte a csatorna. Ráadásul reális esély van rá, hogy Magyarország közel négy évtized után újra érmet szerez egy téli olimpián.
Ezeket a szempontokat figyelembe véve az MTVA jelentős erőket mozgósított: több sportág történéseit is a helyszínről közvetíti, összesen három forgató stáb hozza közelebb Phjongcshang történéseit, szólaltatja meg a magyar és a nemzetközi főszereplőket.

A sportágak élvonalába tartozó szakértők
Sajnos több sportolónk is kénytelen kihagyni a téli olimpiát. A Szocsiban lesiklásban hetedik alpesi síző, Miklós Edit, valamint a korábban világkupa-versenyt nyerő snowboardos, Gyarmati Panka is hiányozni fog Phjongcshangból, de nagy örömünkre szolgál, hogy mindketten csatlakoznak az M4 Sport stábjához, és szakértőként, szakkommentátorként segítik a közvetítést.
Szintén a szakértői csapatot erősíti a korábbi rövidpályás gyorskorcsolyázó Lajtos Szandra és Darázs Péter, valamint a bobos Gyulai Márton - ők valamennyien olimpikonok.

További csatornák az m4sport.hu-n és az M4Sport appban
A csatorna szerkesztési elve mindenek előtt a magyarok szereplésének bemutatása, de szintén meghatározó lesz, hogy minél több érem születését élőben megmutassa az M4 Sporton. A játékok lebonyolítása azonban megnehezíti mindezt. Abban az esetben, ha valaki mást szeretne nézni, megteheti, ehhez csak az m4sport.hu-ra kell ellátogatnia, ahol további három, a téli olimpiának szentelt csatornát talál.

Műsorvezetők, kommentátorok:
Műsorvezetők: Petrovics-Mérei Andrea, Berkesi Judit és Kovács KOKO István
Helyszíni riporterek: Molnár Mátyás, Farkas Márton
Kommentátorok és sportágaik:
Hajdú B. István: biatlon
Szujó Zoltán: bob, szánkó, szkeleton
Knézy Jenő: jégkorong, síugrás
Vásárhelyi Tamás: rövidpályás gyorskorcsolya, műkorcsolya, síugrás, jégkorong, snowboard
Szőke Viktória: műkorcsolya
Bartha Zoltán: jégkorong
Szekeres Péter: curling, gyorskorcsolya
Ujvári Máté: snowboard, szabadstílusú sí
Székely Dávid: alpesi sí, sífutás, északi összetett, biatlon

*A szerződés a kábeles előfizetésekre vonatkozik.

 

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott