Ugrás a tartalomra
Atmedia logo

Teljesen új arculattal jelentkezik az Atmedia

A Digital-Media Hungary konferencián 15 év után teljesen megújult arculattal jelentkezett Magyarország piacvezető multimédiás kereskedőháza, az Atmedia. A fejlesztés célja a sales house stratégiai változásainak a lekövetése volt, reagálva ezzel a dinamikusan alakuló piaci környezetre is.

 

Az Atmedia 2010. január 1-jén kábeltévés kereskedőházként kezdte meg működését, mindössze 13 munkatárssal és 7 csatornával. A sales house stratégiája a kisebb, long-tail szereplők aggregálása volt, ehhez alakították a sokak által jól ismert első, egységes kommunikációs arculatukat. A halakból kirakott cápa vizuálisan nagyon jól leképezte az Atmedia üzleti modelljét: a sok kis csatorna csak együtt lehetett elég erős ahhoz, hogy alternatívát kínáljon a hirdetők számára a nagyobb csatornákkal szemben. A cég üzletpolitikáját fejezte ki az „Egyre többet kínálunk” szlogen is, amely a hirdetők, illetve a csatornatulajdonosok felé egyaránt előnyös üzenet volt, valamint a kereskedőház növekedését is megalapozta.

 

A következő jelentős mérföldkövet 2016 hozta az Atmedia számára, ugyanis a TV2 Csoporttal, illetve az akkori Story csatornákkal bővült a portfóliójuk, valamint stratégiai együttműködést alakítottak ki a Media Services Company Magyarországgal (MSC) az MTVA csatornák hirdetésértékesítésére vonatkozóan. Értelemszerűen a cég stratégiája is megváltozott, a tematikus tévépiacról átkerült a fókusz a teljes televíziós hirdetési piac építésére. Emellett a növekedési szemlélet az újabb szegmensekbe történő belépést is magával hozta: 2018-ban elindult az Atmedia rádiós és digitális divíziója, ezzel multimédiás kereskedőházzá és egyúttal vállalatcsoporttá nőtt a sales house, amely azóta Magyarország top három médiavállalata között van. Ezt a folyamatot az arculat valamelyest lekövette, először elmaradt a cápa és a kék háttér, majd a halakból szalagok lettek, ugyanakkor a teljes arculatváltásra most, 2024 áprilisában került sor.

 

„Az elmúlt közel 15 évben a piac, az Atmedia és a csapatunk is rengeteget változott. Kábeltévés sales house-ból multimédiás kereskedőházzá váltunk, miközben a bevételünk több mint a húszszorosára nőtt, és jelenleg körülbelül 130 munkatárssal dolgozunk. Elérkezett az ideje egy komplett kommunikációs arculatváltásnak.” – hangsúlyozta Guttengéber Csaba. Az Atmedia csoport ügyvezető igazgatója hozzátette: „Azt szerettük volna, hogy az arculatunk jobban tükrözze azt, amivé az Atmedia vált, vagyis egy profi, számos területen piacvezető, pontos és megbízható cégcsoportot, amely rugalmasan és biztonságosan helyt áll a mai digitalizálódott világban is. Ezért újult meg a logónk és a teljes kommunikációs arculatunk.”

 

A Digital-Media Hungary konferencián bemutatott arculat a cégcsoport szemléletéhez passzoló, modern színekkel és formákkal operál. Az utóbbi években jól bevált szlogent - „Együtt- működik” - az állandóság érdekében megtartották, hiszen ez többek között a multimédiás kereskedőház hirdetőkkel és médiatulajdonosokkal kialakított egyedülálló partneri viszonyára utal, valamint a kifejezi a különböző médiumok és média típusok hirdetési felületei összehangolásának a fontosságát is.

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott