Ugrás a tartalomra
NMHH Médiatanács logo

Továbbra is 99,9 százalékos a médiatörvényben meghatározott tévéműsorok akadálymentesítése

A Médiatanács elfogadta és a honlapján közzétette az NMHH 2018 első félévére vonatkozó vizsgálatát arról, hogy a hét országos közszolgálati és a két nagy kereskedelmi televízió hogyan és milyen arányban teszi befogadhatóvá műsorszámait hallássérült nézőinek.

 

A több mint ötezer vizsgált műsorórában az előző félévhez hasonlóan összességében és átlagosan a kínált műsorok közel 83 százaléka volt elérhető a hallássérültek számára – ez a közszolgálati televíziók esetében 86,3, míg a kereskedelmi televíziók esetében 71,1 százalék volt.

 

A médiatörvényben előírt, kötelezően ellátandó műsoridő 99,9 százalékában teljesült ebben a félévben is az akadálymentesítés, de anomáliák – felirathiány, tartalmi vagy időbeli pontatlanság – továbbra is előfordultak. A szolgáltatók elsősorban most is feliratot alkalmaztak (99,6 százalékban), a jelnyelvi tolmáccsal ellátott műsorszámok aránya ezúttal is minimális volt (0,4 százalék).

 

A médiatörvény a közérdekű közleményeknél, a politikai reklámoknál, a hírműsorszámoknál – beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést is –, a politikai tájékoztató műsorszámoknál, a fogyatékos személyekről és esélyegyenlőségről szóló műsorszámoknál, a filmeknél, a játékoknál és a közszolgálati célokat szolgáló műsorszámoknál írja elő a hallási akadálymentesítést.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott