2019-ig közvetít atlétika versenyeket az Eurosport

Eurosport logoAz Eurosport 2019-ig szóló megállapodást kötött az Európai Műsorszolgáltatók Uniójával a legnagyobb atlétikaversenyek közvetítéséről. Az európai multiplatform jogok az Európai Atlétikai Szövetség 2016-2019 közötti legrangosabb versenyeire vonatkoznak. A közvetítési jogok megszerzésével az Eurosport ismét megerősíti célját, hogy minél több emberhez juttassa el az olimpiai sportágakat és az Olimpiát.

Az Európai Műsorszolgáltatók Uniójától (EBU) megszerzett, egész Európára kiterjedő jogok magukban foglalják az elkövetkező négy év legrangosabb atlétikai eseményeit – elsőként a 2016. július 6-10. között Amszterdamban rendezendő Európa-bajnokságot, de kiterjed a 2017-es és a 2019-es fedett pályás bajnokságokra, valamint a 2017-es, 2018-as és 2019-es atlétika csapat Európa-bajnokságokra is.

„Az Eurosport egész évben az olimpiai sportok rajongóinak fő célállomása lesz – mondta Peter Hutton, az Eurosport vezérigazgatója. – Ez a megállapodás is megmutatja az atlétika és az olimpiai mozgalom iránti elkötelezettségünket. Alig várjuk, hogy két év múlva elkezdhessük az Olimpiák közvetítését Európa-szerte” – tette hozzá.

Az idei atlétika Európa-bajnokság közvetítésében a hármasugrás legendája, Jonathan Edwards is fontos szerepet kap. Edwards a legfontosabb események, többek között a 2018-as olimpiai játékok egyik műsorvezetője lesz az Eurosporton.

A megállapodás megerősíti az Eurosport elkötelezettségét az atlétika iránt, és a legnagyobb fedett pályás és a szabadtéri atlétikai versenyek, legfontosabb maratoni futóversenyek és az IAAF Gyémánt Liga* közvetítésével táplálja nézőinek szenvedélyét..

*Az IAAF Gyémánt Liga közvetítési jogai az alábbi országokban kerültek az Eurosport birtokába: Egyesült Királyság, Németország és az ázsiai csendes-óceáni térség.

A hozzászólásokhoz javasolt fórumtéma: 
Eurosport