A Magyar Telekom Csoport megvásárolt kilenc kisebb kábelhálózatot

Telekom logoA Magyar Telekom 2013 során sikeresen megvásárolt kilenc kábelhálózatot. A megvásárolt kisebb hálózatokon összesen 33 ezer háztartás számára elérhetők a TV-, szélessávú internet- és hangszolgáltatások. Ezek a tranzakciók – a társaság stratégiájával összhangban – tovább növelik a Magyar Telekom nagy sebességű internet lefedettségét és erősítik piaci pozícióit. A vásárlások teljes ára mintegy 850 millió forint volt.

A Magyar Telekom Csoport átvette a megvásárolt hálózatok ügyfeleinek kiszolgálását, akiknek a tulajdonosváltás az előfizetett szolgáltatásokban változást nem jelent, teendővel nem jár. A Telekom a megvásárolt hálózatok integrációs folyamata során végrehajtja a szükséges hálózatkorszerűsítést és szolgáltatásfejlesztést. Ezt követően a Magyar Telekom az ország egyetlen integrált, vezetékes és mobilszolgáltatójaként már az új ügyfeleinek is teljes körű szolgáltatásportfólióját kínálja majd.

Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese az akvizíciók kapcsán elmondta: „A kilenc sikeresen lezárt ügylet jelzi, hogy az idei évben jelentősen felgyorsult a Magyar Telekom akvizíciós tevékenysége. A megvásárolt kábelhálózatoknak köszönhetően a Telekom nagy sebességű internetszolgáltatása országszerte 33 ezerrel több háztartást ér el. Ezáltal az akvizíciós tevékenység jelentősen hozzájárul a Telekom vezetékes szolgáltatást igénybe vevő ügyfélállományának növekményéhez.”

A Magyar Telekom mint az ország legnagyobb távközlési szolgáltatója az akvizícióknak köszönhetően növeli nagy sebességű internet (HSI, high speed internet) lefedettségét,tovább erősíti piaci pozícióit és  javítja eredményességét és versenyképességét, fejlett innovatív szolgáltatásokat kínálva új ügyfeleinek is. A Telekom további vásárlási lehetőségeket lát a konszolidációs fázisban levő magyarországi kábel- és hozzáférési piacon, és folytatni kívánja eredményes akvizíciós tevékenységét, amely hozzájárul a vállalat stratégiai céljainak eléréséhez, és jelentős értéket teremt az ügyfelek és a részvényesek számára.

A hozzászólásokhoz javasolt fórumtéma: 
T-Home DVB-C szolgáltatás