Ugrás a tartalomra

Az Antenna Hungária felkészülten várja a digitális átállás hajráját

Antenna Hungária logoAz analóg földfelszíni televíziós hálózatok lekapcsolásának első ütemére a jövő héten, 2013. július 31-én 12.30 perckor, az ország középső területein kerül sor. Az analóg sugárzás helyébe lépő digitális MinDig TV szolgáltatás már szinte az egész országban elérhető egy szoba- vagy tetőantenna és egy dekóder segítségével, vagyis az érintetteknek az átállással nem kell megvárniuk az analóg lekapcsolás napját. Az Antenna Hungária hat átjátszóadó-telephelyen augusztus 1-jén elindítja a digitális sugárzást, november elejétől pedig további 19 telephelyről lesz elérhető a MinDig TV.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság döntése alapján a digitális átállás utolsó fázisa, vagyis az analóg földfelszíni televíziós hálózatok lekapcsolása két lépcsőben valósul meg: az első ütemben július utolsó napján Budapest, Győr, Kab-hegy, Szeged és Szentes adókörzetekben szűnik meg az analóg földfelszíni televíziós sugárzás, helyébe a digitális földfelszíni televíziós sugárzás, a MinDig TV lép.

A digitális MinDig TV és a MinDig TV Extra Alapcsomagja már szinte az egész országban, a lakosság 98%-a számára elérhető egy szoba- vagy tetőantenna és egy dekóder segítségével, vagyis az érintetteknek az átállással nem kell megvárniuk az analóg lekapcsolás napját. Az analóg földfelszíni televíziós hálózatok lekapcsolásának első ütemére 2013. július 31-én 12.30 perckor, az ország középső területein – Észak- és Közép-Dunántúl, Budapest és Pest megye, Dél-Alföld – kerül sor.

Az analóg sugárzás leállítása után az Antenna Hungária 2013. augusztus 1-jén hat átjátszóadó-telephelyen elindítja a digitális sugárzást, ezáltal a MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatások teljes palettája – összesen 31 televíziócsatorna – lesz elérhető:

Első ütemben elindítandó digitális átjátszóadók MegyeBehangolandó csatornaszámokEddig ellátatlan települések, melyeket teljesen ellát az új adóEddig ellátatlan települések, melyeket részben ellátEddig részben ellátott települések, melyek ellátottságát részben vagy teljesen javítja
BakonyszentkirályVeszprém42; 25; 61Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop Csesznek
BakonyszentlászlóGyőr- Sopron- Moson26; 29; 59Románd, BakonygyirótBakonykoppányLázi, Bakonyszentlászló, Veszprémvarsány, Fenyőfő, Gic, Bakonytamási, Pápateszér
CsobánkaPest38; 55; 62  Csobánka
PásztóNógrád38; 55; 46Mátraszőlős Pásztó, Tar
PerőcsényPest38; 55; 46KemenceBernecebarátiPerőcsény
SzentgotthárdVas38; 58; 68  Szentgotthárd


2013. augusztus 5-én Szentes és Battonya telephelyekről is elindul a MinDig TV Extra családi csomagjának sugárzása, ezáltal Csongrád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyék teljes területén, illetve Bács-Kiskun megye túlnyomó részén elérhetővé válik a további 13 televíziócsatornát kínáló csomag is.

Az analóg földfelszíni televíziós hálózatok leállításának második ütemére 2013. október 31-én kerül sor, ezt követően az Antenna Hungária november elején zömében Északkelet-Magyarországon további 19 telephelyről indítja el a digitális földfelszíni televíziós sugárzást, ezáltal a digitális telephelyek száma kilencvenre bővül.

Második ütemben (november eleje) elindítandó digitális átjátszóadókMegyeEddig ellátatlan települések, melyeket teljesen ellát az új adóEddig ellátatlan települések, melyeket részben ellát

Eddig részben ellátott települések, melyek ellátottságát részben vagy teljesen javítja

BORSODNÁDASDBorsod-Abaúj-Zemplén Borsodnádasd 
BÜKKARANYOSBorsod-Abaúj-ZemplénBükkaranyos  
BÜKKÖSDBaranyaHelesfa, CserdiBükkösd 
CSERÉPFALUBorsod-Abaúj-ZemplénBükkzsérc, Cserépfalu, Bogács  
DOMAHÁZABorsod-Abaúj-ZemplénDomaháza  
FELSŐGAGYBorsod-Abaúj-ZemplénFelsőgagy, Alsógagy, CsenyéteBaktakék, Beret, Detek 
FÜZÉRRADVÁNYBorsod-Abaúj-ZemplénNyíri, Filkeháza, Bózsva, Pálháza, Kovácsvágás, FüzérkajataVágáshuta, FüzérkomlósFüzérradvány, Mikóháza
GÖMÖRSZŐLŐSBorsod-Abaúj-ZemplénGömörszőlős, Sajópüspöki, KelemérBánréveSerényfalva
HERNÁDPETRIBorsod-Abaúj-ZemplénHernádpetri, Pusztaradvány Hernádvécse
HOLLÓHÁZABorsod-Abaúj-ZemplénHollóháza, Füzérkomlós  
KISSIKÁTORBorsod-Abaúj-ZemplénKissikátor  
MECSEKNÁDASDBaranyaMecseknádasd  
NAGYLÓCNógrád  Nagylóc, Rimóc
NAGYMAROSPestIpolydamásdNagymarosSzob, Zebegény, Pilismarót, Visegrád, Kismaros, Kóspallag
PARASZNYABorsod-Abaúj-ZemplénVarbó Radostyán, Parasznya, Kondó
PATAKNógrádPatak, Érsekvadkert, Pusztaberki Horpács
SZILVÁSVÁRADHevesSzilvásváradSáta, Csokvaomány, Csernely 
TABSomogyTab, Sérsekszőlős,Torvaj, ZalaBábonymegyerKapoly, Bedegkér, Kánya, Újireg
TELKIBÁNYABorsod-Abaúj-ZemplénAbaújvár, Telkibánya, Zsujta Gönc


Az Antenna Hungária reményei szerint az analóg szolgáltatást használók túlnyomó többsége a digitális földfelszíni szolgáltatásra áll át, így év végére már akár egymillió háztartás használhatja a MinDig TV-t, amellyel az AH a legnagyobb hazai digitális televíziós szolgáltatóvá válhat. Az analóg lekapcsolás 2013. október 31-i, második ütemét követően pedig további jelentős fejlesztések várhatók, a MinDig TV Extra Családi csomag az egész országban elérhető lesz, növekedhet az elérhető televíziócsatornák száma és újabb szolgáltatásokkal bővülhet a termékportfólió. A cég teljes mértékben felkészülten várja a digitális átállás utolsó szakaszát és kész arra, hogy hozzájáruljon a zökkenőmentes analóg lekapcsolás folyamatához.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott