Ugrás a tartalomra

Az átállás után több csatorna fogható ingyenesen

Digitális Átállás logoA digitális átállás után az eddiginél több televíziós csatornát foghatnak ingyenesen azok a háztartások, amelyeknek nincs előfizetésük - mondta Belénessy Csaba, az átállás témájában rendezendő Digitális Korrektúra konferencia szakmai vezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, hétfőn.

Az MTI korábbi vezérigazgatója beszámolt arról is, hogy az új technikai lehetőség az eddigitől eltérő műsor-összeállításra is lehetőséget ad majd, hiszen a jelenleginél több csatornát tesz foghatóvá. Mint mondta, erről is szó lesz a március 19-20-án, a Velencei-tó partján megrendezendő Digitális Korrektúra konferencián.

Tóth András, az Antenna Hungária kommunikációs vezetője a műsorban arról beszélt, hogy akik jelenleg ingyenesen fogják a földfelszíni sugárzású csatornákat, azoknak egy átalakító készülékre, úgynevezett set-top boxra lesz szükségük, amely mintegy hat-hétezer forintba kerül. Emlékeztetett azonban arra, hogy a rászorulók ehhez támogatást is kaphatnak.

A Korrektúra Kft. közleményben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgatójának tájékoztatása alapján azt közölte: Magyarországon egyedülálló programot vezettek be, hogy az arra rászorulók digitális átállását segítsék. Aranyosné Börcs Janka hozzátette: különböző kutatásokat, felméréseket végeztek, helyi önkormányzatokkal egyeztettek, amiről a konferencián beszél majd, mint ahogy arról is, miként támogatják azokat, akiknek nincs lehetőségük a digitális átállás anyagi terheit viselni.

Az NMHH főigazgatójának közlése szerint mintegy 50 ezren igényelhetnek majd ingyenes set-top boxot (összesen mintegy 450-500 ezer háztartásnak kell beszereznie átalakítót vagy új televíziót).

Ez minden esetben a helyi önkormányzattal történő egyeztetés után valósul meg - tette hozzá.

Somlói Zsolt, a Mindshare vezetője - a Korrektúra Kft. tájékoztatása szerint - arra mutatott rá, hogy ugyan csökkentek a tévés költések az elmúlt években, de a bővített szolgáltatást igénybe vevő új ügyfelek, akik több százezren is lehetnek, új célcsoportjai lehetnek a médiaügynökségeknek.

A jogszabályok szerint Magyarországon 2014. december 31-ig kell megtörténnie a digitális átállásnak, ezután már mindenki csak digitális rendszerben televíziózhat.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott