Ugrás a tartalomra

Az ónos eső miatt még mindig nincs mindenütt televíziós szolgáltatás

TV setTöbb helyen továbbra sem állt helyre az ónos eső miatt a tévészolgáltatás, a mobilszolgáltatások egy kivétellel zavartalanul működnek.

Változatlanul folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán a UPC-nél, a cég szolgáltatása a rendkívüli időjárás okozta áramkimaradás miatt leállt Gödöllőn, Monoron, Üllőn, Kistarcsán, Kerepesen és Mogyoródon.

Szűcs László, a UPC Magyarország Kft. kommunikációs igazgatója az MTI-nek szerdán elmondta: a cég és az érintett áramszolgáltató szakemberei közösen dolgoznak a hibák elhárításán, a helyzetet nehezíti, hogy sok helyen oszlopok dőltek ki.

Tóth András, az Antenna Hungária Zrt. kommunikációs vezetője szerdán az MTI érdeklődésére szintén elmondta, hogy az AH és az érintett szakszolgálatok, áramszolgáltatók közösen dolgoznak a szolgáltatás helyreállításán, de a helyzet nem javult kedd óta.

A Gerecse és a Nagy-Hideg-hegy körzetében a MinDig TV és MinDig TV Extra adásában van kimaradás, a Nagy-Hideg-hegyen szintén az áramszolgáltatás leállása okozza a tévéadás kimaradását - közölte Tóth András.

Azt egyik szolgáltató sem tudta megmondani, hogy mikorra állhat helyre minden szolgáltatás.

A Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága szerda reggel arról tájékoztatta az MTI-t, hogy továbbra is szükség van egyes bázisállomások áramellátásának pótlására, mivel több helyen még mindig nincsen áramszolgáltatás, szolgáltatásaik azonban zavartalanul működnek.

A Vodafone szolgáltatása a Gerecse térségében egy kisebb területen még mindig akadozhat - tájékoztatta a mobilszolgáltató sajtóosztálya az MTI-t.

Hozzátették: az extrém időjárási körülményekre felkészült a cég. Ott ugyanis, ahol áram kimaradás van, dízel aggregátorokkal biztosítják a Vodafone bázisállomásainak működését.

A Telenor mobilszolgáltatásában nincs fennakadás.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott