Baranya megye október 31-én áll át digitális vételre

Digitális Átállás logoA digitális átállásban érintett nézők teendőiről, a korszerű televíziózási mód által nyújtott előnyökről tartottak sajtótájékoztatót Dr. Páva Zsolttal, Pécs polgármesterével közösen az átállást végrehajtó Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakemberei kedden a baranyai megyeszékhelyen.
A digitális földfelszíni vétel javítása érdekében a megyében két településen, Bükkösdön és Mecseknádasdon 2 új átjátszó adót helyez üzembe az Antenna Hungária Zrt. a hatóság mérési eredményei alapján. A hatóság támogatási programmal segít mindenkinek, aki önerőből nem tudja megvalósítani az átállást. A támogatás keretében a hatóság beszerzi, beszereli és kulcsrakészen adja át a jogosult részére a digitális vételi rendszert.

Dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: „Több mint egy éve kezdtük meg az együttműködést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal. Ennek célja az volt, hogy mind megyei, mind városi szinten segítsünk azonosítani mindazokat, akik szociálisan rászorultak, és akiknek valószínűleg az átállás erejüket meghaladó anyagi terhet jelentett volna.
A hatóság az így összegyűjtött adatok alapján több mint 23 ezer lakost keresett fel, akik közül 4397-en éltek is a támogatás nyújtotta lehetőséggel. Pécs városában a jogosult 6599 rászorult közül eddig 1257-en igényelték a támogatás keretében beszerelt vételi eszközöket.”

Baranya megyében már több mint 3 ezer helyen az NMHH szakemberei már be is fejezték a szerelési munkákat, és hamarosan eljutnak a még hátralévő címekre is.

„Országszerte már több mint 130 ezer háztartásban szereltük be a digitális vételi eszközöket az eddig hozzánk beérkezett 140 ezer jogos igénylésből. E nézők már sokkal jobb kép- és hangminőséggel tudják a digitális földfelszíni adást nézni.” – mondta el Sásdiné Richter Rita, az NMHH kommunikációs munkatársa. „A támogatott háztartások esetében vagy beltéri vevődekódert, más néven set-top-boxot és antennát, vagy műholdas vételre alkalmas vevőegységet szereltünk be, de a rászorulók választhattak a regisztrált szolgáltatók kedvezményes, támogatott csomagjai közül is.” – emelte ki a hatóság kommunikációs munkatársa.

„A Baranya megyei domborzati viszonyok miatt speciális megoldásokat alkalmaztunk, így az átálláshoz kapcsolódóan plusz 2 új átjátszóadó is a nézőket szolgálja ki a megyében. Célunk az volt, hogy a lehető legtöbb nézőhöz megfelelő minőségben jusson el a digitális földfelszíni jel” – hangsúlyozta Sásdiné Richter Rita.

Azok a nézők, akik jelenleg valamely kábel- vagy műholdas szolgáltatónál előfizetéssel rendelkeznek, vagy televíziójukban beépített vevődekóder van, esetleg interneten keresztül nézik a tévét, ők közvetlenül nem érintettek az átállásban. Azon televíziónézők viszont, akik jelenleg ingyenesen, szoba- vagy tetőantennával fogják az M1, RTL Klub vagy a TV2 műsorát, fel kell készülniük a technológiai váltásra, és digitális vételi eszközöket kell beszerezniük.

„Baranya megyében október 31-én váltja fel végleg a hagyományos, analóg adást a digitális földfelszíni. Ezután már csak a jóval korszerűbb, kiváló kép- és hangminőséget, HD felbontást, gyermekzárat és elektronikus programújságot nyújtó digitális adás lesz fogható Magyarországon” – jelentette ki dr. Karl Károly, hírközlésfelügyeleti főosztályvezető. Elmondta, a korábbi 3 csatorna helyett immár 7 lesz fogható, hiszen a Duna TV, a Duna World, az M2 és a most már magyar nyelven is elérhető EuroNews is ingyenesen lesz látható.

Az október 31-i technológiai váltás után még 30 napig, november 31-ig igényelhető a támogatás a Hatóságtól. Az igénylés feltételeiről és részleteiről a digitalisatallas.hu internetes oldalon és a 06-80-38-39-40-es ingyenes, zöld számon kaphatnak bővebb felvilágosítást az érintettek.

Sásdiné Richter Rita azonban hangsúlyozta: "Senki se várjon az utolsó pillanatig az átállással vagy az igényléssel, hiszen mind a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, mind a szerelők leterheltsége folyamatosan nő a határidő közeledtével! Az ingyenes digitális földfelszíni vétel már most is elérhető."

A hozzászólásokhoz javasolt fórumtéma: 
MinDig TV szolgáltatás