Befejeződött az Invitel és a FiberNet összeolvadása

Invitel logoAz Invitel Zrt. és a FiberNet Zrt. összeolvadása idén tavasszal indult el. Az akvizíciós folyamat október 1-jével lezárul és teljesen megszűnik a FiberNet, amely több régióban nyújtott telefon-, internet- és kábeltelevíziós szolgáltatásokat. Az Invitel belépésével szélesedik a szolgáltatási paletta, elérhető lesz a csomagban kínált mobilinternet, átalakul az ügyfélkiszolgálás és további pozitív változásokra is számíthatnak az ügyfelek.

A FiberNet felvásárlását még 2010-ben kezdeményezte az Invitel. Az összeolvadási folyamat idén tavasszal indulhatott el és 2011. október 1-jével zárult le teljesen. A két vállalat egyesítésének következtében október 1-től a FiberNet megszűnik és helyét az Invitel veszi át. Így az ország több régiójában helyi szolgáltatóként jelen lévő Invitel mostantól az eddigi FiberNet területeken, többek között Kecskemét, Baja, Siófok, Tiszaújváros, Siklós, Hajdúszoboszló, Cegléd, Hévíz, vagy Nyírbátor körzetében is készen áll ügyfelei magas szintű kiszolgálására. A tulajdonosváltás nem jelent adminisztratív terhet az ügyfeleknek, a korábbi FiberNetes szerződések folytonosak maradnak és semmilyen automatikus díjnövekedéssel nem jár az Invitel belépése a területre. Az Invitel szélesebb szolgáltatási palettával, felkészültebb és gyorsabb ügyfélszolgálattal, megújuló üzletekkel, 24 órás hibabejelentő ügyelettel, percdíjmentes telefonálással, mobilinternettel és színes televíziós csatornaválasztékkal kínál valódi élményeket ügyfelei számára.

Az Invitel több mint 15 éve a magyarországi távközlési piac egyik meghatározó szereplője. Hatékonyabb ügyfélszolgálatával, magasabb színvonalú technológiai hátterével jobb minőségű szolgáltatást nyújt majd ott, ahol eddig a FiberNet Zrt. és leányvállalatai működtek. Többek között lehetővé tesszük a percdíjmentes telefonálást, elérhetővé tesszük a mobilinternetet és mindenhol megújult üzletekkel várjuk ügyfeleinket” – mondta Héjjas Gábor, az Invitel lakossági üzletágának operatív vezérigazgató-helyettese. „Továbbra is tartjuk magunkat korábbi alapelvünkhöz, hogy a változással mindenki csak jobban járhat, rosszabbul semmiképpen sem. Erre törekedtünk eddig és erre fogunk a jövőben is. Biztos vagyok abban, hogy új ügyfeleink is hamarosan érezhetik a javuló ügyfélkiszolgálás, a garantáltan egyszerűbb és gyorsabb ügyintézés és a folyamatosan bővülő szolgáltatás portfóliónk által kínált előnyöket” – tette hozzá.