Egyelőre túl drágák a 3D-s tévék

3D TV logoA háromdimenziós adások megjelenítésére képes tévékészülékek árai még túl magasak ahhoz, hogy a tömegek számára is vonzóvá váljanak, egy felmérés szerint a nagy-britanniai vásárlók többsége a jelenlegi árak legfeljebb negyedéért váltana a térhatású élményt nyújtó technológiára.

A brit vásárlók 53 százaléka legfeljebb 499 fontot (148 ezer forintot) adna a jelenleg kétezer fontért (593 ezer forintért) kínált 3D-s készülékekért. A háromdimenziós élményért a válaszolók mindössze 1,4 százaléka fizetné meg a jelenlegi magas árakat – derült ki a VoucherCodes kedvezménykereső portál felméréséből. A vásárlók 28,6 százaléka már most venne 3DTV-t, azonban a jelenlegi árakat még túlzottan magasnak tartják.

A Sky brit kereskedelmi televízió árpilis 3-án indítja el az első 3D-s csatornáját az angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League Manchester United és Chelsea közötti mérkőzésének közvetítésével.

A 3D elterjedéséhez a térhatású filmeken át vezethet az út, ugyanis a felmérésből kiderül, hogy a válaszolók 43 százaléka mozifilmeket látna szívesen az új technológiával. Természetfilmeket 12, labdarúgást pedig 11 százalék látna szívesen 3D-ben. A vásárlók 26 százaléka szerint azonban tökéletesen elegendő a jelenlegi kétdimenziós televíziózás, míg 19 százalék múló szeszélynek tartja a 3D-s technológiát – olvasható a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadásában.

A magyarországi üzletekben április elején jelennek meg az első háromdimenziós tévékészülékek – írta keddi számában a Világgazdaság című napilap, amely szerint a legolcsóbb 3D-s tévé ára félmillió forintnál kezdődik, de képernyőmérettől függően akár egy-két milliót is kérhetnek értük a kereskedők.

A gyártók nagy reményeket fűznek az idei focivébé által támasztott kereslethez, szakértők szerint ugyanakkor idén és jövőre inkább csak az új technológiákért rajongókra számíthatnak. Később a verseny erősödése és az árak esése miatt szélesedhet a vevőkör.

A hozzászólásokhoz javasolt fórumtéma: 3D televíziózás