Ugrás a tartalomra

Exkluzív bemutató a világpremierrel szinte egy időben a TV GO-n

TV GO logoA világszerte nagy sikerrel futó CASTLE amerikai tévésorozat vadonatúj, hetedik évadja elsőként és kizárólag a Telekom TV Videotéka és TV GO szolgáltatásán érhető el.

A Telekom és az ABCTV együttműködésének köszönhetően hazánkban elsőként és exkluzív jelleggel a Telekom TV Videotéka és TV GO szolgáltatáson keresztül – az országban bárhol, akár több képernyőn keresztül – lehet látni a népszerű Castle sorozat legújabb, hetedik évadának új részeit. A sorozatrajongók a friss epizódokat szinte az amerikai bemutatóval egy időben; eredeti nyelven egy napon belül, vagyis keddenként (az első részt a mai napon, szeptember 30-án), a magyar feliratos változatot pedig a tengeren túli bemutatót követő harmadik napon, vagyis csütörtökönként (az első részt október 2-án) tekinthetik meg a Videotékában és a TV GO-n – epizódonként mindössze 299 forintért. Természetesen azoknak sem érdemes bánkódniuk, akik a népszerű sorozat korábbi részeire kíváncsiak. Az amerikai ABC csatornán 2009-ben indult sorozat első öt évadjának összes részét a Telekom TV MoziKlub előfizetéses video on demand (SVoD) típusú szolgáltatásában lehet megtekinteni.

Mint ismert, a Telekom hazánkban elsőként hozta el a „többképernyős” tévézés élményét.  A Telekom TV előfizetői a szolgáltatás segítségével követhetik nyomon az élő tévéműsort az országban bárhol, mostantól többféle eszközön: tableten, laptopon és okostelefonon is – ráadásul mindezt külön díj fizetése nélkül!  A TV GO szolgáltatáson az élő televíziós adás követése mellett több száz tartalom is kölcsönözhető a feltüntetett díj ellenében. Ráadásul az online Videotéka kínálata nemcsak Telekom TV-előfizetők, hanem bárki számára elérhető. A TV GO-t emellett az Origo által szerkesztett filmekkel kapcsolatos friss hírek cikkek, kritikák gazdagítják.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott