Ugrás a tartalomra

Fél éven belül indulhat a helyi tévék digitális pályáztatása

DVB-T logoA Nemzeti Hírközlési Hatóság az előzetes felmérés lezárultával megkezdte a helyi-körzeti földfelszíni műsorszórókkal való kérdőíves egyeztetést a digitális átállásról. Információink szerint a hatóság és a helyi tévék álláspontjai közeledtek egymáshoz, a pályáztatás az év utolsó negyedében indulhat el.

Az érintett műsorszórók részvételével múlt héten mutatta be a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) azt az igényfelmérő kérdőívet, amelyet azoknak kell kitölteniük, akik helyi-körzeti multiplex és adó üzemeltetésére kívánnak pályázni, illetve akik igénybe vennének helyi-körzeti multiplex szolgáltatást. A hatóság közölte, hogy a kérdőíveken beérkezett egyedi igények alapján fogja elkészíteni a digitális földfelszíni pályázattervezetek műszaki tartalmát.

Szerencsés János, a Helyi Televíziók Országos Egyesületének (HTOE) digitális átállással foglalkozó alelnöke az eMasa érdeklődésére elmondta: a legutóbbi, novemberi 10-i előzetes igényfelmérés óta a helyi tévék részleges sikereket értek el az álláspontok közelítésében és az új igényfelmérő kérdőív vonatkozásában. Akkor a helyi tévék főként három dolgot szerettek volna elérni: hogy ne legyen mód külön pályázni a multiplex-üzemeltetésre illetve az adó-üzemeltetésre, hogy legyenek elkülönített pályázati pénzek és állami források az átállás támogatására, és hogy a helyi, már jelen lévő szereplők előnyt élvezzenek a pályáztatás során.

Bár egyelőre kevés konkrétumot lehet tudni, az alelnök szerint kicsi a valószínűsége annak, hogy külön pályáznak majd multiplex-üzemeltetésre és adóüzemeltetésre a pályázók, így ez a pont várhatóan nem jelent majd problémát. A pályázati pénzekről ugyanakkor továbbra sincs új információ, a szakember közlése szerint eddig az NHH egyelőre annyit árult el, hogy „méltányosak” lesznek a frekvenciadíjak; a helyi szereplők esetleges előnyeiről szintén nincs még információ.

Az alelnök eredményként könyveli el, hogy a kérdőív rákérdez arra: közszolgálati tartalmakat nyújtó, azaz közműsor-szolgáltató-e az adott műsorszolgáltató, vagy kereskedelmi? Ugyanakkor, mint arra a szakember rámutatott, ez a pont még szülhet bonyodalmakat, mert bár a legtöbb helyi televízió közérdekű tartalmat szolgáltat, mégis kereskedelmi formában működik.

Magyarországon a földfelszíni televíziós műsorszórás digitális átállásának véghatárideje 2011. december 31. Eddig az időpontig a földfelszíni analóg televíziós adókat ki kell kapcsolni. Ez a folyamat az országos földfelszíni analóg televíziós műsorszóró-hálózatok mellett 48 helyi műsorszórót is érint. Az igényfelmérést és az eredmények kiértékelését követően legkorábban októberben, legkésőbb ez év decemberében meg kell hogy kezdődjön a helyi televíziók digitális üzemeltetésére vonatkozó pályázatok kiírása.

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott