Ugrás a tartalomra

Hálózatokat adott el és vett a RubiCom

Rubicom logoEgyidejűleg kétirányú tulajdonosváltásnak is részese RubiCom Zrt. A májusban véglegesített megállapodás nyomán három budapesti hálózatát adta el a Digi Kft-nek. A III. kerületi, a gazdagréti és az újpesti rendszer 40 ezer háztartást fed le, és összesen nyolcezer ügyfélnek nyújt szolgáltatást. Az előfizetők átszerződtetése folyamatosan zajlik.

Kaslik Béla, a társaság vezetője a Hírlevélnek elmondta, hogy ezzel a tranzakcióval párhuzamosan megvásárolták a TvNetWork-től a Szentesen, illetve három, Eger melletti településen működő hálózatukat, s így nyolcezerrel gyarapodott ügyfeleik száma. További hálózatok felvásárlásról is folynak tárgyalások, és ha ezek sikerrel zárulnak, akkor várhatóan néhány hónapon belül integrálják azokat a RubiCom hálózatába. Néhány kisebb rendszer átvételéről már megegyeztek a tulajdonosokkal. A RubiCom így jelenleg 37 ezer kábeltelevíziós, 21 ezer internetes és 3500 telefonos előfizetőt szolgál ki.

Terveik között szerepel, hogy már a nyár folyamán több településre kiterjesztik digitális kábelszolgáltatásukat, amelynek részeként HD-műsorokat is továbbítanak. Időközben pénzügyi befektetőkkel is tárgyalnak a tőkebevonásról, a jövőbeni fejlesztéseket ebből a forrásból tervezik finanszírozni.

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott