Ugrás a tartalomra

Indulhat az ORF3

ORF3 logoEngedélyezte az osztrák közszolgálati televízió- és rádiótársaságnak (ORF) hír- és kulturális csatorna indítását az osztrák médiahatóság - jelentették be csütörtökön.

A hatóság a közleményében kiemelte, hogy az engedélyt a reklámozásra vonatkozó feltételekhez kötve adja ki. A KommAustria rendelete szerint az ORF az új csatornát más adóin nem reklámozhatja, és annak reklámidejét nem árusíthatja "csomagban" más csatornáinak reklámidejével. A rendelkezések célja megakadályozni a verseny torzulását a televíziós piacon - közölte a hatóság.

A reklámidő csomagban való értékesítésének tilalmával kapcsolatban a KommAustria rámutatott, hogy az új adó fenntartásának költségeit piaci forrásokból és lakossági díjakból vegyesen fogja fedezni az ORF. A tilalom célja, hogy az ORF ne adhasson olyan árengedményeket, amelyeket a piac más, mindössze egy-egy tv-csatornát működtető szereplői "ebben a formában" nem tudnak nyújtani - szögezték le.

Az 1958-ban alapított Osztrák Rádió és Televízió (Österreichischer Rundfunk - ORF) 1974 óta működik közszolgálatiként. A törvény három rádiós és két televíziós csatorna működtetését írja elő kötelezően. Az ORF televízióhoz négy tv-adó tartozik. Ezek közül az egyik többnyire regionális műsorokat sugároz, kettő tematikus - sport-, illetve turisztikai - adó pedig egymással megosztott műsoridőben fogható. Az ORF rádió négy fő csatornát tart fenn, ezek egyike tíz regionális adót fog össze.

Az ORF műsorszórási monopóliumát 1993-ban oldották fel, az első országos kereskedelmi rádiók 1998-ban indultak. Tavalyi adatok szerint a leghallgatottabb osztrák rádió az ORF könnyűzenei-közéleti csatornája (Ö3) 33 százalékkal, de az ORF-rádióadók piaci előnye évről évre csökken. A televíziózásban az ORF két fő adójának együttes piaci részesedése 35-40 százalék volt tavaly, áll az MTI közleményében.

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott