Ugrás a tartalomra

Kártyamegosztási botrány északi szomszédunknál

UPC Direct logoKét új eset ütötte fel a fejét kalózkodás terén “kártya megosztás” név alatt a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában. Ezekben az esetekben a UPC DTH S.à r.l. (mely a freeSAT márkával van jelen a szóban forgó piacokon) szolgáltatásaihoz való illegális hozzáférésről volt szó, amely lehetővé tette az illetéktelen felhasználóknak, hogy ellentételezés nélkül élvezhessék a társaság szolgáltatásait.

A UPC DTH S.à r.l.-től – amelynek Liberty Global nevű anyavállalata az AAPA (Audiovizuális Kalózkodás Elleni Szövetség) tagja – érkező feljelentések alapján az ügyet az Irdeto (a freeSAT szolgáltatásainak feltételes hozzáférési rendszert biztosító vállalat) és a helyi cseh és szlovák hatóságok vették kezelésbe.

A rendőrség és az Irdeto – mely a UPC DTH S.à r.l., partnere, és az AAPA tagja - kalózkodás elleni bűnügyi osztálya két teljes körű vizsgálatot is végzett az ügyben. Mind az Irdeto, mind a helyi rendőrség magas szintű együttműködést és szakértelmet tanúsított, mely hozzájárult a büntetőeljárások sikeres lezárásához.

Az alperesek mindkét ügyben bűnösnek vallották magukat, és elfogadták a végzést, amely a UPC DTH több ezer eurós kártérítésének megfizetésére kötelezte őket.

A cseh ügyben a bíróság feltételesen lezárta a büntetőeljárást, amint a vádlottak bűnösnek vallották magukat, és ígéretet tettek az igényelt kár megtérítésére, illetve beigazolódott róluk, hogy nem volt bűnügyi múltjuk. A bíróság továbbá két éves próbaidőre ítélte a vádlottakat.

A szlovák esetben a rendőrség sikeresen lezárta a nyomozást, és annak fényében, hogy a vádlott bűnösnek vallotta magát és ígéretet tett az igényelt kár megtérítésére, illetve büntetlen előélete miatt az államügyész lezárta az ügyet.

A határozatot üdvözölvén az AAPA ügyvezető igazgatója, Sheila Cassels így nyilatkozott: “ezek az esetek megmutatják, hogy a hasonló jellegű lopásokat igenis komolyan vesszük, és a helyi hatóságok minden erejükkel azon vannak, hogy megtartsák azon szolgáltatásaink legitim felhasználását, melyet tagjaink nyújtanak fizető ügyfeleink számára ezekben az országokban. Az AAPA továbbra is támogatni fogja tagjait, hogy megtehessék a szükséges intézkedéseket.”

Magnus Ternsjö, a UPC DTH S.à r.l ügyvezető igazgatója hozzátette: “Sok technológiai fejlesztést hoztunk annak érdekében, hogy korlátozzuk szolgáltatásaink eltulajdoníthatóságának lehetőségét, de nem érhetünk el teljes sikert a helyi bűnüldöző hatóságok támogatása nélkül. Célunk, hogy elfogjuk és bíróság elé állítsuk azokat, akik megpróbálják megkerülni biztonsági rendszerünket, így illegálisan hozzájuttatva másokat szolgáltatásainkhoz. További folyamatban lévő ügyeink is vannak, és sikerekre számítunk a téren, hogy jelentős kárpótlásra tegyünk szert, és rács mögé juttathassuk az elkövetőket. Most és a jövőben is arra törekszünk, hogy nyomába eredjünk azoknak, akik érintettek ezen illegális tevékenységekben, és megsértik szerződési feltételeinket. Ezek a tevékenységek nem csak a “kártya megosztás” bűntettére, de egyéb, egyének és csoportok által elkövetett csalásokra is vonatkoznak, melyek a UPC DTH-et és fizető ügyfeleinket sértik. Nagyra értékeljük az országok bűnüldöző szerveinek, az Irdeto-nak és az AAPA-nak támogatását, és hálásak vagyunk, amiért sikeresen hozzájárultak azok elítéléséhez, akik részt vettek a kalózcselekményekben, és más kapcsolódó bűncselekményekben.”

Rory O’Connor, az Irdeto szolgáltatási részlegének alelnöke így nyilatkozott: “A UPC DTH S.à r.l., az AAPA, az Irdeto kalózkodás elleni bűnügyi osztálya, és a helyi hatóságok közötti együttműködés határozott üzenetet küld a bűnözőknek, hogy a médiakalózkodás nem marad büntetlenül. Az ügyek ítéletei visszatartó erővel bírnak mindazok számára, akik ilyen illegális tevékenységet vállalnának, és azon rendkívül örvendetes büntetőeljárások sorába tartoznak, melyek legutóbb Görögországot, Belgiumot és Hollandiát is érintették. Az Irdeto továbbra is szorosan együttműködik ügyfeleivel, és a helyi hatóságokkal, hogy megértsék, hol fordulhatnak elő visszaélések – és aktívan részt is vehessen ezek visszaszorításában és megállításában.”

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott