Ugrás a tartalomra

Közel 100 százalékban eleget tettek a tévék az akadálymentesítési kívánalmaknak

NMHH Médiatanács logoElkészült az NMHH összefoglalója arról, hogy hogyan valósulnak meg a hallássérült nézők számára akadálymentesített műsorszámokra vonatkozó törvényi előírások.

2016 második félévében 208 nap 4895 műsorórája került kontroll alá. Az adatfelvételt hallássérült munkatársak végezték, valamennyi elemzésbe vont csatornánál havonta négy nap analízise alapján, 0–24 órás viszonylatban. A hatósági ellenőrzés keretében havi rendszerességgel nyolc, illetve a negyedik negyedévtől kilenc országos médiaszolgáltató programját vizsgálták: hat, később hét közszolgálati (M1, M2/Petőfi Tv, M3, M4 Sport, Duna Tv, Duna World, szeptembertől az M5 is), továbbá két kereskedelmi (RTL Klub, TV2) csatornáét.

A közszolgálati médiaszolgáltatók naponta átlagosan 20,2, a kereskedelmiek 17 órányi programot láttak el segédlettel, s ezzel a műsoridő 86,4, illetve 71 százalékát tették elérhetővé a hallássérült nézők számára. Összességében ez a műsoridő 82,7 százalékát jelentette. Segédletként a médiaszolgáltatók elsősorban teletext feliratot alkalmaztak, a jelnyelvi tolmáccsal ellátott műsorszámok aránya minimális volt. Hallássérült nézők számára is befogadható műsorszámot a második félév ellenőrzött napjain leghosszabb időtartamban az M4 Sport adott közre (521 óra). A legalacsonyabb akadálymentesített műsoridőt a két kereskedelmi csatornánál regisztrálták (TV2: 407, RTL Klub: 407 óra). A félév során az akadálymentesítendő műsoridő 99,9 százalékát látták el segédlettel a vizsgált televíziók.

Az adatok alapján kijelenthető, hogy az ellenőrzött műsorszámok hónapról hónapra jobban megfeleltek a törvényben megfogalmazott követelményeknek, a segédlet nélkül sugárzott műsorok száma csökkent. Különböző időtartamú részleges felirathiány, aszinkronitás és tartalmi pontatlanság előfordult. A legtöbb hibát továbbra is a nem felvételről közzétett, „élő” műsoroknál tapasztalták, amelyeknek a feliratozása változó minőségben valósult meg a különböző csatornákon.

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott