Ugrás a tartalomra

Már elérhető a MinDig TV antennabeállító alkalmazás

MinDig TV logoA MinDig TV honlapján, a lefedettség menüpontban elérhetővé vált a "merre forgassam" alkalmazás, melynek segítségével a lakcím beütését követően megjelennek azok az irányok egy nyíllal jelölve, melyek felé forgatva a tetőantennát a legjobb vétel érhető el, és megtudható, hogy az adott tornyokról mely multiplexek vehetők.

A nyilakra rákattintva látható az adók prioritási sorrendje is, a vétel-előrejelzési számítások alapján a négy legjobban vehető adó vételi lehetőség szerinti csökkenő sorrendben.

A vétel-előrejelzési számítások hullámterjedési modelleken alapuló, statisztikai becslések, így nem vehetnek figyelembe minden helyi adottságot (pl. fák, épületek árnyékoló hatása). Emiatt előfordulhat, hogy adott helyen a legkönnyebben vehető adónak feltüntetett adó helyett másik adó valójában jobban vehető.

Csillaggal jelölik a listában azokat az adókat, ahol a vétel-előrejelzési számítások alapján az adó vételi lehetősége közel van a vételi határhoz. Ebben az esetben fontos meggyőződni a vételi összeállítás alkalmasságáról (vevőantenna nyeresége, kábelezés és csatlakozók állapota, stb.), és a stabil vételhez szükség lehet erősítő használatára is.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott