Ugrás a tartalomra

Megnyílt a magyar közmédia első közös múzeuma

A múzeumok éjszakáján, pénteken megnyílt a magyar közmédia első közös múzeuma: a Pollack Mihály téren található Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum (RTTM) a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Magyar Távirati Iroda és a Duna Televízió híradástechnikai emlékeit, technikatörténeti ritkaságait gyűjti egybe.

Az itt látható fotók és tárgyi emlékek valójában "a mi XX. századunkat" mutatják egy sajátos nézőpontból: a század technika-, média- és kultúrtörténeti gyűjteményét tekinthetjük meg - mondta el a múzeum megnyitóján népes közönség előtt Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója.

"Emlékeznünk kell az elmúlt évtizedek rádiózásában és televíziózásában kitűnő teljesítményeket felmutató elődeinkre, kollégáinkra: az ő teljesítményük adjon nekünk erőt ahhoz, hogy a mai, átalakulóban, újjászületőben lévő közmédia képes legyen e példák alapján ténylegesen megújulni" - fogalmazott Böröcz István.

Mint ugyanakkor hozzátette, a magyar közmédiának okulnia kell a korábbi hibákból is, hogy képes legyen a megfelelően széles közönség, az egész magyar társadalom számára értéket közvetíteni és nívós szórakoztatást nyújtani.

Az új múzeum megnyitását üdvözölte Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere is, kiemelve: az idősebbek emlékeiket idézhetik fel, míg a fiatalabbak új élményekkel gazdagodhatnak a gyűjtemény segítségével.

A megnyitón részt vett a hazai rádiózás és televíziózás számos legendás alakja. A Magyar Rádió máig egyik legismertebb hangja, Bőzsöny Ferenc például élete első rádióját, egy nagyanyjától örökölt, 1930-as Standard készüléket ajándékozott az RTTM gyűjteményének.

Kertész Zsuzsa azt hangsúlyozta, hogy bár a közszolgálati média ma már nincs monopolhelyzetben, ismét az "élre kell állnia", és megmutatnia egy olyan utat, amelyet csak a közmédia tud objektivitásával, frissességével, az értékek felkutatásával.

A Duna Televízió 1992-es indulásakor a képernyőn először feltűnő műsorvezető, Asbóth József szerint az immár "nagykorúvá" vált, azaz több mint 18 esztendős csatorna új korszak küszöbére érkezett, és együtt folytatja a munkát a többi közszolgálati médiummal.

A Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum korabeli kamerákkal, televíziókkal, lemezjátszókkal és stúdióbelsőkkel, összességében sok száz híradástechnikai berendezéssel mutatja be a hazai tömegkommunikáció és műsorkészítés történetét. Az idősebb generációk számára ismerős bútorokkal és technikai eszközökkel berendezett rádiós és televíziós stúdiók, vezérlőszobák valóságos időutazásra invitálják a látogatókat; ebben egy 1964-es, illetve egy 1984-es szobabelső is segít.

A szekrény méretű zenegéptől a Sokol és Videoton rádiókig, a fémlemezektől a kazettás magnókig a kiállítás anyagában jól nyomon követhető a XX. század technikai fejlődése. Egy monitoron látható például az első emberi arc, amely 1953-ban a magyar éterben megjelent, és az a gép, amely 56 évvel ezelőtt közvetítette a kísérleti műsort. A múltidézést a múzeumban meghallgatható archív felvételek és sajtódokumentumok teszik teljessé.

Az Andrássy Egyetem melletti bejáraton keresztül elérhető kiállítóhelyen külön sarkot kapott az MTI is: itt egy nagyérzékenységű, szekrénybe szerelhető rádióvevő berendezés, egy lyukszalagos távíró, egy mahagónifából és rézből készült, stilizált Morse-jeladó és egy öreg telexgép lesz látható. A legfiatalabb közmédium, a Duna Televízió történetével elsősorban dokumentumokon és díjakon keresztül ismerkedhetnek meg a látogatók.

A múzeumra már a megnyitót követően rengetegen voltak kíváncsiak: kora este a látogatók türelmesen álltak sorba, hogy bejuthassanak, a múzeumban pedig kíváncsian szemlélték a számukra ismeretlen berendezéseket, és boldogan ismertek rá egykori Sokol rádiójukra vagy Videoton magnójukra.

A Pollack Mihály téren felállított színpadnál a Duna Tv Kívánságkosár című műsorát követhették élőben a múzeumok éjszakája látogatói, akik a Tévé Macival is készíthettek közös fényképet. A kisebbeket gyereksarok várta arcfestéssel, színezővel és különböző játékokkal, áll az MTI közleményében.

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott