Ugrás a tartalomra

Mennyibe kerül a nagy felbontású köztévé?

DVB-T logoA digitális átállást nem támogatja az állam, sőt, a pályázat kiírásakor a Gyurcsány-kormány bevételeket remélt a frekvencia kiadásából. Ennek ellenére évente milliárdokat visz el a rendszer a közszolgálati televíziókon keresztül. Jelenleg a nézetlen, éppen kiépülő szisztéma háztartásonként 22 ezer forintjába kerül az adófizetőknek, de 2012-től milliárdokat is kereshet az állam. Ha szerencséje lesz.

Évente több milliárd forintba kerül az államnak, hogy sercegés- és vibrálásmentesen, sőt nagy felbontásban sugározza szerteszét a négy közszolgálati televízió műsorát. Az Európai Unió kötelez minket az átállásra, megúszni nem lehet, de a digitális átállás eddig szinte senkit nem érdekelt, a dekóderekért nem indult roham, az NHH nyári felmérései alapján a dvb-t adást olyan kevesen nézik, hogy a közvélemény-kutatás ki sem tudja mutatni, mennyien. Talán ennél is jobban jelzi, hogy valamit nagyon elhibáztak az átállás előkészítése során, hogy a csak előfizetéssel fogható Hír Tv és ATV műsorára a dvb-t rendszerben információnk szerint alig több mint egy tucat ember fizetett elő az egész országban.

Felmerül a kérdés: a kezdeti nehézségek után megtérül-e valaha az a pénz, amit az állam a digitális átállásba és a dvb-t rendszerbe fektet? És egyébként is, nem lenne olcsóbb, ha inkább iptv-t vezetnének minden szabolcsi faluba? Jöjjenek a számok a digitális átállásról.

A hír teljes terjedelmében a "Forrás"-ra kattintva olvasható!

Forrás: Index

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott