Ugrás a tartalomra

Schulek Csaba lett az EBU sportbizottságának új alelnöke

MTVA logoMagyar alelnököt választott az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) 44 európai köztévét tömörítő sportbizottságának élére a szervezet pénteki firenzei közgyűlésén. Schulek Csaba 2008 óta tagja a nemzetközi szakmai testületnek, amely elsődlegesen felel az európai köztévék sportjog-beszerzéséért. Új elnököt is választottak, a következő két évben a France Television sportfőszerkesztője, Sven Lescuver irányítja a testületet.

Schulek Csabát, a Telesport korábbi sportfőszerkesztőjét, az MTVA sportjog-beszerzési és nemzetközi projektvezetőjét választották az EBU sportbizottságának alelnökévé. Az EBU-sportfőosztály felügyeleti és irányító testületének munkájában 2008 óta vesz részt a magyar szakember: Schulek Csabát az elmúlt három év kiemelkedően aktív munkáját és a sportműsorok gyártásában szerzett szakértelme miatt ajánlották és választották meg. A 28 tagú szakmai szervezet teljes megújulást vár a mostani tisztújítástól, fő célként fogalmazva meg az EBU sportpozíciójának megerősítését.

"Egészen az utóbbi időkig ahhoz voltunk hozzászokva, hogy az országos lefedettségű, ingyenesen fogható köztelevíziók közvetítik a jelentős sporteseményeket, ám az elmúlt években ez a pozíció a tőkeerős magánügynökségek megjelenésével megrendült. A mi feladatunk az, hogy újra visszaszerezzük a fontos világversenyek közvetítési jogait, és azt méltányos áron tudjuk továbbértékesíteni az egyes nemzeti köztelevízióknak" − mondta Schulek Csaba megválasztása után. „Ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetünk a közvetítések minőségének javítására, megszabjuk a minimum elvárásokat, amelyeknek minden közvetítő tévétársaságnak meg kell felelnie” − tette hozzá az új alelnök.

Az EBU és a köztévék szakmai stábjai mindig is minőségi garanciát jelentettek a sportszövetségek számára. Nem véletlen, hogy az olimpiai sportágak nagy része évtizedek óta kiemelt és kizárólagos partnerként kezeli a szövetséget. Azonban a technika, az új média szinte követhetetlen ütemben fejlődik, és egy ilyen méretű szervezetet nehéz hasonló sebességre kényszeríteni. Az új elnökség fiatalokból áll, ez a tagság egyértelmű üzenetét jelzi.” − hangsúlyozták a tisztújító közgyűlés megszólalói.

A most megválasztott új menedzsment a napokban alakítja ki működési és döntéshozatali stratégiáját.

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott