Ugrás a tartalomra

További 40 ezer háztartásban teszi elérhetővé a nagy sebességű internetet az Invitel

Invitel logoÉv végéig további 40 ezer háztartás számára teszi elérhetővé az Invitel a nagy sebességű, 100 Mbit sávszélességű internetszolgáltatást - jelentette be a társaság szerdán sajtótájékoztatón.

Langsteiner Marianne, az Invitel vezérigazgató-helyettese elmondta: a több éve elhatározott hálózatfejlesztés keretében az eddigi 120 ezer, idén újonnan bekapcsolt háztartáson felül további 40 ezer háztartásban lesz elérhető a többek között a digitális televíziózás alapjául is szolgáló technológia, így a cég ezzel együtt tavalyhoz képest megkétszerezi a fejlesztések ütemét.

Kiemelte, hogy ezzel az Invitel szolgáltatási területén lévő 1,15 millió háztartásból már 600 ezerben lesznek elérhetők a vállalat legkorszerűbb technológián alapuló szolgáltatásai.

A vezérigazgató-helyettes megjegyezte, egy kormányrendelet értelmében adókedvezményt kap az a cég, amely hálózatát képessé teszi a másodpercenként 100 Mbit sebességű internet elérésére. A fejlesztésről hozott döntésben ez is szerepet játszott, ugyanakkor az a tapasztalatuk, hogy a korszerűsítés eredményeként megnő a kereslet a korszerű technológián alapuló szolgáltatások iránt - mondta.

A cég regionális képviselője példaként elmondta, több mint 80 ezer méter optikai kábelt fektettek le a hálózatfejlesztés keretében, csak a 24-es körzetben.

A sajtótájékoztatón elhangzott: az Invitel stratégiájában továbbra is a televíziózásra összpontosít, mert a Nielsen felmérései szerint Magyarországon - akárcsak az Egyesült Államokban és kisebb mértékben Európában - továbbra is a lineáris tévézés a meghatározó. A piackutató adatai szerint Magyarországon nagyjából 70 százalék a lineárisan tévézők aránya, és érdekes módon ez jellemző a fiatalabb korosztályra is. A magasabb iskolai végzettséggel rendelkezőkre inkább jellemző az internetes tartalomfogyasztás.

A televíziózásban a nemzetközi trenddel egyezően Magyarországon is a sorozatok a legnézettebb termékek.

Iski István marketingigazgató elmondta: az Invitel saját kutatása szerint előfizetőik 37 százaléka néz rendszeresen HD-minőségű, azaz nagy felbontású tartalmakat. Érdekesség, hogy a fiatalabb korosztály számára a tévézés fő helyszíne már nem a nappali, mint az idősebbeknél, hanem a hálószoba. Az előfizetők 10 százaléka mondta az, hogy jellemzően a konyhában néz tévét.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott