Ugrás a tartalomra

Újabb mérföldkő az Invitel szegedi fejlesztéseiben

Invitel logoSzeptemberben az Invitel az eddigieken túl további 3.000 háztartást érintő hálózatfejlesztést hajtott végre szolgáltatási területének kiemelt jelentőségű településén, Szegeden, amelynek köszönhetően a vállalat ősztől még több ügyfeléhez juttatja el az optikán alapuló, szélessávú technológiát. A fejlesztés eredményeként gyors internetkapcsolat és a digitális funkciók minden előnyét magában foglaló, minőségi IPTV-szolgáltatás áll a lakosok rendelkezésére. A társaság műszaki és tartalmi szempontból is a helyi igények felmérésével, illetve figyelembe vételével alakítja ki kínálatát, hogy egyre több szegedi lakos számára tegye elérhetővé a kényelmi szolgáltatásokat.

A magyarok tévénézési kedve nem változott az elmúlt időben, televíziózási szokásaik azonban átalakultak. A legfrissebb felmérések szerint hazánkban az emberek naponta több mint négy és fél órát töltenek a tévékészülék előtt , és egyre fontosabb számukra a minőség, amit az eladási adatok is jól mutatnak. A GfK kutatásai alapján a 2014. január-júniusi időszakban Magyarországon 49 százalékkal több lapostévét értékesítettek, mint az előző év azonos periódusában, és hasonló mértékben nőtt a HD-képes készülékek aránya is. A tartalomfogyasztásban a legfontosabb tényezőknek számító ár és széles csatornaválaszték mellett pedig az olyan digitális szolgáltatások is növekvő szerephez jutnak, mint a több nyelven elérhető adások, a személyre szabott tartalom vagy a műsorrögzítés, illetve videotéka igénybevételének lehetősége. Az elsősorban élőben nézett és népszerűségben a második helyen álló sportcsatornák mellett tehát előtérbe került az egyéni időbeosztásunkhoz igazítható tévézés, akárcsak az egyéb filmek, műsorok internetes streameken, videomegosztókon, vagy letöltött formában történő megtekintése.

„Az Invitelnél aktívan figyelemmel kísérjük a fogyasztói igények alakulását, éppen ezért úgy meglévő ügyfeleink, mint új előfizetőink döntési folyamatait folyamatosan vizsgáljuk, és elvárásaikhoz igazodva fejlesztjük szolgáltatásainkat. Korszerűsítési programunk keretében ezért a korábbi rézhálózatot részben vagy egészében optikai hálózatra cseréljük. A szolgáltatási területünk meghatározó településének számító Szegeden szeptemberben újabb 3.000 háztartásba juttattuk el a jövőálló, FTTX-technológiát, ezzel 2012 óta ötszörösére növeltük optikán alapuló lefedettségünket a városban, és így országszerte összesen már 323.000 háztartás számára érhető el a korábbinál lényegesen gyorsabb internetkapcsolat és – új, akár 400 órányi adás felvételét biztosító vevőegységünk segítségével – a digitális funkciók minden előnyével rendelkező, minőségi IPTV-szolgáltatás, mellyel még teljesebbé válik az igénybe vehető szolgáltatáskínálat. Fokozott érdeklődést tapasztalunk az érintett lakosok részéről, és az első előfizetői szerződéseket már meg is kötöttük. Emellett örömmel tapasztaltuk, hogy augusztus 1-jén indított, szegedi diákoknak is szóló ajánlatunk népszerű, és közülük sokan rendelték meg az akciós szolgáltatásokat” – mondta Langsteiner Marianne, az Invitel lakossági marketing igazgatója.

„A lakossági előfizetőinknek biztosított színvonalas infrastruktúra mellett az optikán alapuló technológiát több száz szegedi vállalat, szervezet is megelégedéssel használja. Köztük van a hazai felsőoktatás egyik fellegvárának számító Szegedi Tudományegyetem, amelynek több mint 15 éve nyújtunk vezetékes adat-, hang-, internet- és alközponti szolgáltatást. Büszke vagyok arra, hogy ügyfeleink magas szintű kiszolgálása érdekében országosan is gyors ütemű, nagyszabású hálózatfejlesztési beruházásokat hajtunk végre és tervezünk a közeljövőben, hozzájárulva ahhoz, hogy a vonatkozó európai uniós célkitűzéseket Magyarország mielőbb teljesítse” – tette hozzá Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója.

Az Invitel a magas színvonalú szolgáltatásnyújtásra minden téren kiemelt hangsúlyt helyez, emellett fontosnak tartja, hogy a helyi közösségek iránti felelősségét és elkötelezettségét is kifejezze. Így az ügyfélszolgálati pontok már megkezdett akadálymentesítésének részeként ezúttal céljául tűzte ki az Invitel Pontok valamennyi munkatársának szakszerű felkészítését a siket és nagyothalló ügyfelekkel való kapcsolattartásra és kommunikációra. Október 1-jétől elsőként a szegedi Invitel Pontban a hallássérültek is zökkenőmentesen intézhetik ügyeiket, hiszen az ott dolgozó kollégák mától az Invitel InnoMax Díjat is elnyert Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) felkészítésével szolgálják ki az ügyfeleket.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott